wrecking

Beszámolók, személyes észrevételek, billy-s müfajban elkövetett balhékról

HTML

OI-KOR, 30ÉV

2015.11.17. 19:36 | caravelle | 1 komment

OI-KOR, MAGYAR SKINHEAD-MOZGALOM „30 ÉV” DVD


Két évvel az emlékezetes koncert után vált adottá a lehetőség, hogy megjelenjen DVD-n az akkor rögzített felvétel. Komolyabban valamikor tavasszal indult az előkészítés, az egész nyár ráment a munkálatokra, hiszen a nyers videófelvételből profi, kész anyagot kellett varázsolni, borítót tervezni, kiadni. Végül egy csütörtöki napra, november 12-re lett meghirdetve a rég várt ősbemutató, ahol elsőként hozzá is lehetett jutni a ropogós újdonsághoz. Óbudán, a Stingers klubban volt megtartva a jó hangulatú, családias esemény. Ott már lejátszásra is került az anyag.
A koncertre -bár régen volt- jól emlékeztünk. Elhangoztak a nagy klasszikusok, közülük sok nóta vendégművészek előadásában. A kiadvány egyik részét tehát a koncert teszi ki. Váltakozó kameraállások, kitűnő hangzás, mint a profiknál.
A lemezmenüben második opcióként riportok megtekintését választhatjuk. A koncert estéjén, illetve nyáron lettek rögzítve. A zenekarból Dudi és Zala beszél a mozgalom és az együttes elmúlt harminc évéről. Sikerek, nehézségek, barátok és ellenségek kerülnek szóba, és persze régi anekdoták. Rajtuk kívül a mozgalom pár régi tagja kapott még szót, barátok, ismerősök. A nyáron felvett riportokat Cséza Laci készítette.
Miközben a borítót nézegetem és szedem össze gondolataimat az íráshoz, észreveszem a dátumot, miszerint napra pontosan két éve, 2013. november 16-àn volt a koncert a CLUB202-ben. Ha már a borítónál tartunk, megállapíthatom, az is szép munka.
Azt hiszem, ez a kiadvány alapmű lesz, mindenképpen ott a helye a polcon, a többi kedvenc lemez, kazetta, DVD között. Azon kívül, hogy egy szép emlék, a riportok kapcsán információkat tartalmaz, zeneileg pedig mint minden élő előadás, egyediséggel bír. Ducó szólói például másképp szólnak mint egy „átlagos” koncerten.
Tehát a feladat azok számára akik még nem birtokolják, adott. Tessék beszerezni, ha jól tudom a főodrású zenei kereskedelmi pontokon is értékesítésbe kerül, de a zenekarnál is lehet érdeklődni. Vegye meg mindenki, másolás-töltögetés természetesen több ismert okból sem kívánatos vagy megengedhető!
Vegyétek, nézzétek, hallgassátok!
Köszönet és tisztelet az Oi-kor zenekarnak, akik a velősrészt adják nem csak ehhez a kiadványhoz, de a mozgalomhoz is több mint három évtizede. Kiállásukkal, zenéjükkel, odaadásukkal.
És persze köszönet jár még minden résztvevőnek, akik beleadták a magukét ebbe a munkába, aminek eredménye egy első osztályú kiadvány.
Tisztelettel,


„CSAK AZ OI-KOR!”

Voodoo Allen, A Részeg Derrick lehelete

2015.03.01. 18:54 | caravelle | Szólj hozzá!

0004343059_10.jpg

 

Szinte napra pontosan egy éve volt az utolsó blogbejegyzés. Ez engem is meglepett, főleg mert nem azért maradt ki ez az időszak mert nem lett volna téma, hanem mert kb lusta disznó vagyok. 

De most megtört a jég, megjelent ugyanis a második Voodoo Allen album, ami mellet nem nagyon lehet szó nélkül elmenni. Címe, A Részeg Derrick lehelete. Bár nem erről az oldaláról ismerjük leginkább az öreg BMW-őrült nyomozót, biztosan tudna mesélni pár átitalozott éjszakájáról. 

Tehát egy 7+1 számos albumról beszélünk, letölthető formátumban. Aki bírja a bandát nem fog csalódni sem a zenét, sem a szövegeket illetően. Itt-ott még Szabó Ottó hangja is feltűnik, természetesen Derrick felügyelőt szinkronizálva. Egyébként nem ezek a kiollózott mondatok az egyetlen rádióbarát szövegek az albumon, az énekben is találhatunk a megszokottnál kevésbé trágár megnyilvánulásokat. Ez persze nem azt jelenti, hogy ne hozták volna a régi formát a védjegyükké vált szókimondásokat illetően.

A hangulat különben abszolút billysre sikerült, érezhetően maradva a rockabilly alapoknál, psychobilly lélekkel eltorzítva. Nem tudtam nem észrevenni már elsőre azokat a fricskákat a szövegekben, amik mint egy unalmas töri órán, a kibelezett Versatil ceruzából kilőtt galacsin mechanizmusával viccelődnek a rockabilly "elitosztagával", vagy a soha nem feledhető, rémálmokban visszatérő volt csajokkal. Tehát görbetükör és véres bosszú, valamint haverokkal piálás a fő csapásirány a szövegeket tekintve, mindegyik jól eltalált megfogalmazásban, hatalmas igazságtartalommal, megtörtént esetek alapján.

Ha kifejezetten a fülekre gyakorolt hatást vizsgálom, azt kell mondanom, nálam ez az a szint amikor hallom a zenét minden zaj nélkül, de nem hallok feleslegesen tiszta dolgokat, olyanokat, amiket egy koncerten nem is tudnának produkálni a zenészek. Nincs eltúlozva, kicsicsázva semmi.

Majdnem végezetül, aki pedig kíváncsi a pártfüggő véleményemre is, annak azt mondanám, hogy én már az album miatt rongyosra hallgattam a telefonomat, ez akármilyen csörömpölés kapcsán nem szokott megtörténni. És ha már telefon, még egy csengőhang is elkészült, amit a linken keresztül letölthettek: 

https://www.dropbox.com/s/dye3ye4lrcw73a3/derrick.mp3?dl=0

De ha még egy sort leírnék a témában, azt gyanítom hűtlen lennék az irányzathoz, ráadásul feleslegesen szófosó, lévén ezt hallgatni kell nem olvasni! Erre buzdítanék tehát mindenkit, ha jól csináltam a dolgot, akkor alább van egy link, ahol potom pénzért lefelé lehet töltögetni. Tegyétek meg, mehet a wreck! 

http://voodooallen.bandcamp.com/album/r-szeg-derrick-lehelete-drunken-derricks-breath

Köszönet nélkül nincs bejegyzés természetesen, mert ha nem lenne miért hálálkodni, akkor nem is lehetne miről írkálni. Úgyhogy köszi a Voodoo Allen-nek és Horst Tappert-nek, valamint a tim minden tagjának, akik hozzájárultak a hanganyag végső formábaöntéséhez! 

F.T.W.!

 

Kommentelési Kategóriák

2014.02.26. 10:47 | caravelle | Szólj hozzá!

Bizony, mint a legtöbb viselkedési formát, reakciókat, kommunikációs stílust, a kommentelést is kategóriákba lehet sorolni. Ez többnyire jellemző egy adott személyre. Általában ezek a szokások képet adnak az illető személyiségéről, stílusáról, általában arról, hogyan viszonyul az emberekhez, vagy hogy hol szeretné tudni magát a társadalomban, a világban.

 

 

 

A kutakodó személyeskedő: kezdjük mindjárt a legrosszabbal! Általában olyan oldalakon találkozhatunk vele, ahol mindenhonnan jöhetnek a hozzászólók. Nem ismerik egymást, nézeteik kapcsán menet közben esetleg táborokra oszlanak, de ez sem feltétlenül szükséges mindig. A lényeg, hogy mindenki elmondhassa véleményét, de minimum egy jót köpködhessen. Az ilyen fórumok egy kép, vagy egy megosztott gondolat apropóján jönnek létre, végül is egy mondhatni névtelen kiabálásra ad lehetőséget. Nos, kutakodó barátunk előszeretettel éli ki perverz hajlamait ilyen helyeken. Stratégiája, hogy kiszemel valakit a hozzászólók közül, akinek nyilvánvalóan más a véleménye az adott témáról. Rászáll, először a témához kapcsolódva. Amint kialakul a konfliktus kettőjük között, emberünk pedig kifogy a munícióból, azonnal "ellenfele" profiljára siet, és kutatja hol találhat fogást rajta, természetesen az eredeti témától függetlenül. A képekkel kezdi a nyomozást, majd áttér a lájkolt oldalak böngészésére. Olyan dolgokat keres, amikből egy átkötéssel azt tudja írni, ". . . de látom a profilodon, hogy menthetetlen vagy, kár veled vitatkoznom. . ." Alapvető probléma az ilyenekkel az, hogy az tudatukat nem az foglalja le, hogy mit írt valaki, hanem, hogy ki írta. Beleviszik a vitába azt, hogy valaki mit írt a haverjainak az oldalán, kivel fényképezkedett, vagy ki az ismerőse. Lehetetlen szótérteni a fajtájával, ne is próbáljuk meg! Ha kiderül valakiről, hogy egy perverz kutakodó, a legrövidebb kommentben azonosítsuk önmagával, lehetünk sértőek is, majd zárjuk le a folyamatot! Ha kedvünk tartja, átnézhetünk a profiljára-ezesetben indokolt és megbocsátható- és zúdítsunk vissza rá egy adagot! Egyszer egy pubi, aki nem talált más fogást, azt írta egy politikai témájú fórumon: látom, torna alól fel voltál mentve. Azonnal kerestem a képeit a kis görög félistennek. Megállapítottam utolsó hozzászólásomban, hogy én 20 éves korom óta tartom a súlyomat, de az ő úszógumijai nem veleszületettek. Ezzel le is zártuk a nyilvános vitát, de nem bírta ki, hogy privát üzenetben ne magyarázza meg a hurkáit. Szegény. . . biztosan az asszony tömte. Persze arra már nem reagáltam.

Az egyszerű: Két fajtája van, de mindkettőre igaz, hogy egy-egy rövid tőmondattal lerendezi az egész történetet, majd sarkon fordul. Egyikük egy velős, de akár hasznos gondolattal szól hozzá az adott témához, a lényeget tökéletesen megfogalmazva. A reakciókkal már nem nagyon foglalkozik, elég neki, hogy elmondta rövid igazságát. Nagy százalékban ezek értékelhető, velős kommenteket jelentenek. Másik fajtája már nem ilyen pozitív, de főleg nem túl intelligens. Előbbihez kizárólag hozzászólása rövidségében hasonlítható. Egyszerűsége neki is van, de sajnos ez az egyszerűség az észjárására vonatkozik. Nem riad vissza a trágárságtól, nem magyarázza kijelentését, alátámasztani "érvelését" akkor sem tudná, ha fél oldalban ecsetelné mondandóját. 

A magyarázó: Szöges ellentéte előbbieknek. Belőle is két verzió ismeretes, egyik naphosszat magyarázza a semmit, még a másik simán csak bőbeszédű, és bizonyítani akarja minden egyes szavának hitelességét. Előbbi próbál nagyon intellektuális benyomást kelteni. Előszeretettel használ olyan idegen szavakat, amelyeket valószínűleg ő is akkor nézett ki a szótárból. Vitára alkalmatlan, mert amikor a többiek hozzászólásaira kellene figyelnie, akkor is a szinoníma szótárat böngészi. Nem figyel senkire, számára az a fontos, hogy az övé legyen a leghosszabb komment. Bőbeszédű kollégája annyival jobb nála, hogy gondolkodó, nem csak a napi internet sajtót böngészi majd hivatkozik rá, valamint kész az értelmes párbeszédre, bármelyik oldalról is legyen szó.

A részeg: Szinte szó szerint lehet érteni a nevét. Hajnal kettő és három között, amikor hazaérr a szórakozásból vagy a kocsmából, még leül a gép elé picit. Lényegében tök mindegy mit mond, másnapra úgyis elfelejti. Nem a témához szokott hozzászólni, inkább csak a kommentelőket sorolja kategóriákba, és ezekhez a kategóriákhoz van egy-két velős hozzáfűznivalója. Elmondja, hogy mennyire utálja a "fajtájukat". Nem mindig szalonképesen szidhat bárkit, attól függően, hogy milyen oldalon áll. Szapulhat cigányokat, kommunistákat, az Európai Uniót, de szóba kerülhetnek a zsidók, vagy a hanyatló nyugat is. Minden tábornak megvannak a maga "részegei".

A lájkoló: Soha meg nem szólal, csak jelzi szimpátiáját, életjelet ad magáról.

A kényszeres hozzászóló, vicceskedő: Az adott témában nem érdekelt, esetleg inkompetens, de hallatnia kell magáról. Valami összefüggés van a hozzászólása és a téma között, adott esetben vicces is lehet, de építőleg sosem hat a beszélgetésre. Mellette szólhat olykor, hogy jókedvre deríthet esetlegesen másokat.

A meg nem említett forrás: Megosztott képeit, linkjeit, (amelyek általában nem saját szellemi termékei) annyira magáénak tekinti, hogyha azokat valaki továbbterjeszti, akkor neki ott egy kommentben valami kis álvicces megjegyzésben jeleznie kell, hogy az bizony tőle származik.

A törlő: (Ezt is törölte)

Fenti kategóriák, természetesen vegyítve is előfordulhatnak, így egészen különleges elegyű hozzászólókkal is találkozhatunk. Bár nem kitalált meghatározásokról van szó, az ismerőseink stílusával való esetleges hasonlóság kizárólag a véletlen műve lehet. ;)

 

 

Ramon 50!

2014.02.24. 12:09 | caravelle | Szólj hozzá!

A Big Bike-ban került megrendezésre Ramon ötvenedik születésnapi bulija. Hívogató volt a program, nem csak mert egy ilyen jeles alkalomra meghívást kapni megtiszteltetés, hanem mert a zenei kínálat is egyedi volt.

Óbudai Fiúk Meg a Ramon formációval kezdődött a balhé, jó kis szettet adtak elő ismertebb külföldi klasszikusoktól, magyar szöveggel. Egyedülálló koncepció, kivételes megvalósítása volt ez, amit azonban mint kiderült, lehetett még fokozni egy következő blokkal. Nem mást hallhattunk az este későbbi részében, mint egy olyan szettet, ami harminc éve hangzott el utoljára élőben.

A méltán híressé vált, Mozaik klubban elkövetett, generációk számára útmutatóvá vált koncert után most újra hallhattuk a régi számokat, amelyeket sokunk egy agyonmásolt és rongyosra hallgatott kazettán őrizgetett idáig.

És itt most megállítanám a képet egy pillanatra, mert az a bizonyos kazetta, hála Ramonnak és az Oi-kornak, pár hónapja, tökéletes minőségben cd-n is elérhetővé vált. Az 1983-as koncert anyaga tökéletesen le lett klónozva, a mai kornak megfelelő minőségben úgy, hogy a szellemiségéből azonban fikarcnyit sem engedett. Ízelítőnek egy darabkája: http://www.youtube.com/watch?v=3Q5AnllXPhM

Mehet tovább a film, tehát úgy néz ki, hogy MOS-OI! koncert harminc évente van, ezért nem érdemes kihagyni. Ha valaki azt hinné, hogy ezzel vége volt a nagy dolgoknak, az téved. Ha nem is harminc éve, de régen volt már olyan Oi-kor koncert is, ahol Dudi fogja a mikrofont, és nem ám csak egy különleges szám erejéig, hanem úgy hangzik el az összes szám, mint mondjuk húsz éve a Pecsában. Még a repertoár is majdnem ugyanaz volt.

Azt kell mondanom, hogy ritka felemelő érzés volt rajtam végig. És nem kizárólag zenei szinten. Volt ajándékozás, torta, beszélgetések, kézfogók. Nem vagyok jó a létszámok megítélésében, de képzeljen el mindenki egy teltházas balhét a Big Bike-ban! Bizony, voltunk páran. Hiába, ahol olyan ikonok gyűlnek össze, akiknek a személye védjegy egy jó bulihoz, az garantálja a jónép megjelenését.

Mondhatnánk, hogy a hősök köztünk élnek, ráadásul még muzsikálnak is. Megtiszteltetés őket ismerni, köszönet ezért az újabb nagyszerű élményért, Ramonnak pedig még egyszer boldog ötvenediket!

OI-kor születésnapi koncert a Club 202-ben

2013.12.01. 22:14 | caravelle | Szólj hozzá!

  Biztosan nem ez az eddigi leggyorsabb írásos reakció egy balhéra, de hátha így tovább tűnik frissnek az élmény.

Már a bejárat előtti sorokból kiderült, hogy nagyon telt lesz a ház. Érdemes volt előre gondoskodni a jegyekről, a szalagozás-motozás így is sok időt elvett bejutáskor. A lényeg, hogy bent vagyunk, gyorsan egy sört, mert később nem fogunk odaférni a pulthoz, a koncertről meg lemaradunk. . .

Nem tűnt hosszúnak a várakozás, épp csak annyi időnk volt kezdésig, hogy akiket hirtelen kiszúrtunk a tömegben, hogy például majd húsz éve nem láttuk, azokat üdvözöltük, meg váltottunk velük pár szót. Megnyugodtunk amikor konstatáltuk, hogy a zenekarból is jelen van mindenki, találkoztunk egy-két sztárvendéggel, pont legurult a második sör és kezdődött is.

Kedvenc OI-korunkat felajzott tömeg fogadta. A legjobb számokat hallhattuk tőlük, imádtuk hallgatni. A vendégek egymást váltották a színpadon, minden számban volt valami egyedi ezen a balhén. Természetesen Dudi is visszatért a mikrofonhoz aznap este, a nosztalgiát és az eredetiséget mégmagasabbra emelve jelenlétével. Énekelt még Ramon, Kovi, Füzy Gyuri, Bundi, James, Geri, Vanek, Cseresznye Gyuri, Gyalogos, Lojzi, Illés Miki, Maci, Jabba, Norbi, rengeteg nagyszerű zenész, akiken érezni lehetett, hogy számukra is élmény ez a fellépés. Mindenképp meg kell említeni a vendégművészek közül Pesti Prostit is, akinek elég mozgalmasra sikeredett az estéje. A színpadon kezdte ő is, de hamar a közönség közé vetették, ahol eléggé elhasználódott a szegény pára. Jó volt a hangosítás is, abszolút a helyhez illő. Nem egyszer köpködtem már egy-egy koncert kapcsán a hangzásra, de itt tényleg azt hallottam amit kellett. Ami be-becsúszott néha, az bőven belefér élőzene esetében. Mint láttuk a helyszínen is, videófelvétel is készült az eseményről, remélem mihamarabb láthatunk valami jó koncertfelvételt belőle.

Arról beszélgettünk a cimbikkel, hogy nagyjából akinek az életben bármi köze is volt a mozgalomhoz, az most itt feltehetően képviselteti magát. Jó volt a hangulat, majdnem a 25 évvel ezelőtti Pecsában érezhettük magunkat. Volt benne valami nagyszabású érzés. Nem egy klubkoncertről volt szó, hanem érezhetően benne volt a rengeteg munka, szervezés, odaadás.  Csak elismerés és sok köszönet illet mindenkit, akinek ebben benne volt a keze. Aki ott volt, úgy tűnt átérezte, hogy ez a balhé nem egy egyszerű születésnapi pillanatról szól, hanem egy sokéves folyamatról, egy mozgalomról. Azokról, akik a kezdetektől ott voltak, azokról akik odatették magukat, azokról akik csak emlékünkben léteznek már, vagy azokról, akik bármikor is valamilyen szinten részt vettek benne. Nem mondhatjuk, hogy egy egységes társaság volt jelen ezen a megmozduláson. Sok nézet és megjelenés mutatta meg magát, de elmondhatjuk, volt egy érzés, amit mindenki magával hozott: Az ünneplés.

Ünnepelhettük két zenekar, a 20 éves Titkolt Ellenállás, és a 30 éves OI-kor fennállását, és ünnepelhettünk valami meghatározhatatlan lényegiséget, ami harminc éve tart össze embereket. Lehet, hogy sok nézet és elgondolás keveredik, de vannak sarokpontok, amik közösek. Amik összehozzák egy helyre azokat az embereket, akik úgy érezték, ezen a napon ott a helyük.

Szerettünk ott lenni, hatalmas köszönet érte mindenkinek!

 

Oi-kor a Big Bike Pub-ban, 2013.05.17.

2013.05.19. 23:15 | caravelle | 2 komment

Ez egy különleges bejegyzés lesz, több szempontból is. Elsőre műfajidegennek tűnhet az eddigi témák mellett, de csak azoknak, akik nem azt a zenei utat járták végig amit én. Akikről és akikhez szoktam írni, azokkal a jelenlegi zenei érdeklődésem kisebb-nagyobb eltérésekkel megegyezik. Vannak azonban olyan fontos szálak mindenkinél, amiket hoztunk magunkkal ebbe a közegbe. Amik fontos részét képezik nem csak a múltunknak, hanem abban is szerepet játszanak, hogy jelenleg mit jelent számunkra egy közeg, a zene, vagy egy-egy koncertélmény. Gyerekkoromban az egyik meghatározó vonal, az 50-es évek zenéi voltak. Ez szolgáltatta az alapot egy fiatal, kialakulóban lévő, rebellis világnézethez. Önmagában azonban kevés lett volna, valamint valljuk be, a 80-as-90-es évekhez már lágy volt. Kerestem a kor- és időszerű kiegészítését a rock and roll-nak, ami nem csak zenét jelentett, hanem gondolatokat, nézeteket, életmódot. Párhuzamosan több oldalról ért a pozitív és a megfelelő impulzus. Jött a Rockabilly, a Psychobilly, és jött egy mozgalom. A Skinhead Mozgalom. Sok sráccal összejártunk. Volt, hogy csak a téren ültünk, volt, hogy koncertre mentünk. Voltak haverjaink és voltak ellenségeink. Ez így volt természetes. És voltak zenekarok, akik a dalaikban megfogalmazták azt, amiről mi beszéltünk a téren. Többnyire mindenkinek volt kedvence, az enyém az Oi-kor volt. Aztán telt az idő, és többfelé mentek az életek, köztük az enyém is változott. Katonaság, hülye barátnő, meló, stb. Mire észbekaptam felnőttem és közelebb voltam a 40-hez mint a 30-hoz. Azt hittem, a Psychobilly volt az egyetlen ami végigkísért idáig. Most viszont rá kellett jönnöm, ahhoz, hogy én én legyek, szükség volt a téri brancsolásra, és főleg szükség volt a kedvenc skinhead zenekarokra. A tisztelet pedig azoké, akik évtizedek óta kitartanak, ezzel rádöbbentve arra, hogy ez nem csak egy gyerekkori momentum. Ez meghatározó.

Elég hosszúra sikeredett ez a "bevezető", de ezeket a gondolatokat ébresztette bennem egy olyan koncert, amilyenen több mint 20 éve nem voltam. Sőt, ez most sokkal többet jelentett mint régen.

Több mint felemelő volt hallani a régi számokat. Dudás András hiánya természetesen fájó pont, de az ebből eredő problémát a banda nagyon jól megoldja. Az újabb számokon már hallatszik a zenei változás, ahogy Zala is említette a koncerten, fel kell venni a keményedő időkkel a versenyt. A duplázó, amin kicsit meglepődtem az elején, ehhez kiváló eszköz. Általában egyébként egy nagyon jó hangulatú kis klubkoncertről beszélünk, látszott, hogy sok a haver a nézőtéren, aminek a határai néha feltolódtak a színpadra is. Látszott a zenészeken, hogy legalább annyira élvezik a dolgot, mint a közönség, de az is látszott, hogy ez általában így szokott lenni.

Az a helyzet, hogy túl sok technikai információval nem tudok szolgálni, annyira lefoglalt az élmény. Elnézést, de azok az érzések amelyek a bevezetőben leíródtak, mind a koncertről szólnak, mert ott ébredtek bennem, innen kezdve nem tudom a száraz dumát nyomni, hogy milyen jól szólt a gitár, vagy milyen volt a hangosítás, mert az egész élmény ezeken túlmutatott.

Oi-kor zenekar, köszönöm szépen, sokadszor azóta! Elnézést az érzelgős hangvételért, ritkán van ilyen. Legközelebb már olyan zúzós lesz a szöveg is, mint a zene. Találkozunk a következőn!

"Csak az Oi-kor!"

Voodoo Allen, 220

2013.05.13. 11:58 | caravelle | Szólj hozzá!

Az elmúlt majd negyed évszázad alatt rengeteg dolog történt. Nem kell aggódni, nem fogok leírni mindent, viszont meg kell említeni egy ez idő alatt folyamatosan jelenlévő tevékenységet: Vártuk, hogy megjelenjen a Voodoo Allen lemez. Szerencsére előbb született meg mint az öregségi tolószékemre kiállított SZTK-s recept, így még saját lábon tudtam elmenni a nemrégiben megtartott lemezbemutató koncertre, ahol kitartó várakozásomat megjutalmazandó, kezembe vehettem a CD-t.

http://voodooallen.bandcamp.com/album/voodoo-allen-220

Már hazafelé fixen beépítettem a lejátszóba, amiből azóta alig került ki. Piros lámpánál nagyon hatásosan lehet sokkolni a szomszéd sávban várakozókat, a Frank Cutter-rel.

Egyébként nem túl hosszú album, de ha közhelyeket megtűrve akarjuk megvédeni, mondhatjuk, hogy nem a mennyiség a fontos! És tényleg, mert a minőségre minden próbálkozásom ellenére sem tudnék rosszat mondani. A hangzása pont az igényeimnek megfelelő. Egy picit hallok jobbat annál, amit egy tökéletesen hangzó koncerten hallhatnék, ha lenne olyan. Nincsenek felesleges sallangok, csak max néhány effekt, ami feldobja a számokat. Pont az az érzés fog el a hallgatása közben, mint amikor élőben hallom. A hangok egyenként tisztán szólnak, élvezhetőek, de nincs belőlük több mint egy koncerten.

Természetesen az őket ismerő közönség a számokban már képben lesz, szerencsére a lényeget sikerült besűríteni az albumba feristől, tapírostól, borzostól. És akkor egyúttal a kedvenceimet is megemlítettem.

Tehát, ha valaki rám hallgat és meg tud spórolni magán 2,5 korsó sört, az vegye meg, különben egyrészt hülye marad, másrészt sóher, de leginkább le fog maradni az élményről. Egyik legpatinásabb bandánk albumának ott a helye a polcon! Már csak azt remélem, hogy a következőre nem kell ennyit várni, mert akkor már tényleg a nyugger házból kell kilógnom két pelenkázás között a lemezbemutatóra.

Köszönet Nektek srácok, férfimunka volt!

The Hellfreaks Halloween tour, vagy inkább útinapló

2012.11.08. 00:30 | caravelle | 3 komment

Mivel lényegében több idő ment az utazásra mint a koncertekre, a teljesség érdekében kicsit a turnénak ezt a vetületét is bővebb lére engedem. Meg nem is tudom, mennyire lenne hasznos leírni hét nap hat koncertjét, szoros egymásutánjában.

Egy kényelmes, péntek délelőttre tervezett, de délutánira sikeredett indulás. Pár óra városi kocsikázás és az egész banda a kocsiban volt. Irány Csehország teteje, Moravska Trebova, a nyári Pod Parou fesztiválról már ismert falucska. Sima ötórás út, megérkezés és kipakolás természetesen esőben. Vigasztalódhattunk viszont azon, hogy a klub egész területén féktelenül lehetett dohányozni. Kedves emberek, kicsit punkosak, igazából egy billy-sebb nagybőgős, meg talán egy másik a közönségből. Kicsit lassan kezdtek szállingózni a népek, de a balhé közepe felé már egész jól állt a nézőtér. A mieink előtt két banda volt, nem vállalom, hogy leírom a nevüket, de még a stílusukat sem. Volt egy Sid Vicious kinézetű énekes, meg egy gitárját számonként kb ötször majdnem elejtő gitáros, a másikban egy ruháját folyamatosan igazgató rekedt csaj, meg a billy-s nagybőgős. A közönség mindenkit szeretett, beleértve persze a freak-eket is. Egész jó volt a hangzás, szerettük a helyet, sült csirkecombbal együtt.

A szálláson nem sok időt tudtunk eltölteni, kb másfél óra volt indulásig, következett a turné leghosszab utazása. 900 km Svájcig. Persze még mindig eső és köd, ami később kicsit eloszlott, Svájcba az egysávos fahídon átérve pedig átváltott havazásra. Itt egy amolyan trendi Halloween partira volt meghívva a banda, egy egész profinak és felkészültnek tűnő helyen. Beállás meg ilyesmi, pizza, melyet már egy budget szállóban fogyasztottunk el. Világlátott emberek biztosan tudják milyen az a budget cucc, én most voltam ilyenben először. Minden teljesen renben van, tiszta, de annyira minimál, hogy még a wc kilincse is le van spórolva. Arra van, hogy az ember A és B pont között aludjon egyet. Tehát gyors tusolás meg pizza és vissza a klubba. Már jöttek az emberek is, szépen beöltözve, még a szervező és a csaposok is bemaszkoltak addigra. Alagsori backstage megnyugtatóan feltöltött hűtővel, piperetükörrel, mosdóval stb. A profinak mutatkozó hangosításhoz képest a végeredmény lehetett volna jobb is, de sokkal rosszabb is volt már. A közönség tapsolt, de látszott, hogy annyira véletlenszerűen csöppentek bele, hogy nem értettem, miért jöttek. Akkor derült ki, amikor vége volt a koncertnek, hogy ezek rohadtul a gépzenére gerjednek, csak azért hallgatták a koncertet, mert éppen a mieinket hívta meg a szervező. Egészen felszabadultak, amikor elkezdődött a dj-s részleg és tudtak a stroboszkópra kalimpálni. Elvétve volt egy-egy tag a közönségben, aki tudta miről van szó. Egyikük, egy old school skinhead gyerek meg is állapította, hogy mekkora gagyi a többi. Egyébként ez annyira nem zavarta a mi szórakozásunkat, főleg mikor meghallottam a szervező ajánlatát, hogy az autó maradjon a helyen reggelig, intézik a taxizást a végén a szállásra és vissza. Nem tudtuk nem kihasználni a lehetőséget, főleg, hogy a hűtő kiürülése után a pultnál is lehetett fogyasztani a mértéktelen alkoholból. A speciális svájci Absinthe ivási mód annyira nem tetszett, bevallom egy része az aszfalton kötött ki. Melegvizzel készül, borzalmas az állaga, az íze és a hőmérséklete. Ki ne próbáljátok! Szerencsére sikerült az ízét elnyomni sok sörrel és Jager-rel. Talán a rengeteg alkoholnak is betudható, a hazafelé a taxiban felejtett táska története is, melynek keresésével telt a másnap reggel. Igaz, sikertelenül, de az út hátralévő részére bőven ellátta a társaság 5/6-át, a rosszmájú megjegyzések kimeríthetetlen lehetőségével.

Az egész éjszakás havazás az utaknak nem sokat ártott, szerintem ezek fűtik az aszfaltot. Mindenhol 20 cm-hó, az út meg csont száraz. Németország, Straubing a következő este. Amikor odaértünk, még nem tudtam, hogy az utazás legdurvább éjszakája előtt állok. Fizető vendég még a főkoncerten is max öt fő. Ehhez képest, mindhárom előadás tökéletes hangulatban telt. Egyből kiderült, hogy a szállásunk egy emeleten a koncertteremmel és a backstage-el. Több mint ideális, főleg az alanyi jogon járó, folyamatos utántöltésű hűtővel. Az előző napi lerészegedési szintet sikerült kb megdupláznom, de ez még odébb volt. Az első fellépő, egy valami punkos-horroros dolog volt, letagadhatatlan Misfits rajongással vegyítve. Jó fejek voltak, nagyon családias volt a légkör. Utánuk Johnny Flesh és a vörös nyakú zombijai jöttek déli egyenruhában, meg földtúró kertész farmerben. Ha van olyan kategória, hogy punkabilly, akkor ez volt a metalobilly. Egyik számuk nagyon a fülembe mászott. A Hellfreaks-nek is jó hangulatban telt a koncertje, Johnny visszaugrott egy All I Want-ra Zsuzsa mellé, igazi egymásnak tapsolós buli volt. Kétszemélyes wrecking a városka egyetlen psychobilly-jével és hajnalig tartó ivászat, perfekt némettudásig, "Ma még nem ittunk semmit. . . " tanításig. Ja és meg kell említeni a töklevest virslivel és meleg zsömlével, amit csak illendőségből kezdtem el enni, aztán meg még repetáztam is, olyan TÖKéletes volt. Talán egy kis "nem emlékszem mindenre" érzésem is volt reggel, de a jó hangulatot semmiképp nem felejtem egy darabig.

Ekkor jött a turné egyetlen lyukasnapja, amikor Berlin felé vettük az irányt. Kikapcsolódás képpen, az ottani meghívó, aki a berlini és a drezdai balhékat szervezte, meginvitált bennünket egy Bloodsucking Zombies + Blitzkid koncertre. Ha muszáj választani a kettőből, akkor inkább az első, de őszintén az se. A Blitzkid-ről nem mondok inkább semmit, a BZFOS (magyarul híven a három utolsó betűjéhez), a horror discobilly kategóriába tartozik. A hangzásukkal vívták ki nálam ezt a meghatározást leginkább. Az éjszakát szanaszét töltöttük, nekem egy szabadéletű egyetemista kolónia jutott, kedves, befogadó srácokkal, bőséges reggelivel.

Másnap Drezda, egy gyártelepen megnyitott szórakozóhely, ahol már azok a bandák voltak, akikkel a következő napon, Berlinben is fogunk találkozni. Sőt, ide már kis késéssel, prágai eltévedés után, cseh térkép nélkül megérkezett a Horibillies is Budapestről. A másik két banda a helyi Hellena, elég nagy adag Misfits vaksággal, illetve a berlini Circus Rhapsody, amelyiknek a dobosa volt a szállásadóm előző éjszaka. Nagyon jó koncertek, hatalmas zabálás és hajnali visszatérés Berlinbe, akkor már a következő koncert helyszínére, mivel a földszinti koncertteremhez képest, csak négy emeletet kellett felgyalogolni a szobákig. Kijutott még egy-két kárpótló sör, wi-fi szörf és kis pihenés a déli kávézásig, majd rövidke városnézés, amit félbeszakított a hír: négykor beállás. Tehát meló van! Pakolás, matatás stb. Megint kajálni kell, meg az a rohadt piás hűtő. . . Még egy esti séta is belefért részemről, így egész véletlenül személyesen láthattam egy internet kávézóban mérgelődni Matt-et, a Mad Sin kirúgott gitárosát, gondolom bandát keresett a hálón. :D Kezdésre értem vissza, felcserélt sorrendben voltak az előző napi bandák. Talán valamivel jobb hangulatú volt a közönség mint Drezdában, de igazi billert itt is keveset láttam. Jobban szólt mint a többi, a hely adottságai is talán itt voltak a legjobbak. Feküdni még senkinek nem volt kedve a koncertek és a bratyizások után, így betértünk az első emeleti klubba, ahol eleinte mindenféle, inkább régebbi zenék mentek, meg táncikáló embereket-párocskákat lehetett látni. Aztán mint egy varázsütésre, elkezdett billy-sedni a dolog. Láttunk egy-két psycho gyereket, egyik a Demented-es-Mad Sin-es kategória volt, egy másik Meteors pólóban nyomta. A zene is kezdett megváltozni, a táncikáló emberek között egyre nagyobb lett a hely az erősödő lökdösődés hatására. Kellemes kis wrecking alakult ki, ez aranyozta be az esténket, mert már féltem, hogy a híres psycho városban nem lehet egy jót mozogni. Megnyugodtam. Nálunk is kéne hasonló légkörű hely.

Mielőtt Prágába indultunk volna, énekesnőnk régi adósságát törlesztette és elvitt egy bockwurst reggelire. Mégegyszer köszönöm, Zsuzsám, kár, hogy a Budafoki- Hengermalom sarkon nincs lehetőség ilyen étkezésre. Utolsó helyszín tehát Prága, egy óvárosi kis pince, ahol kezdés előtt már teltház volt. Itt Horiék és a Hellfreaks lépett fel, annyi emert behozva, hogy levegőt alig lehetett kapni. Helyi billy-k, punkok, Black Jack's-esek, kedves társaság, egy-két idegesítővel. Nem lehetett abbahagyni a zenélést, a bandák örömzenéltek, a közönség örömhallgatott. Az "i" betűre volt a pont ez a koncert, tökéletes zárszava a sorozatnak. Csak a hely volt kicsit sóher a piával, a második kóláért már pénzt kértek, viszont a pizzát legalább ők állták. :) Szállás a város másik felén, de megleltük, az éjszakai portást kicsit kiborítottuk. 

Reggel elég korán kitettek, tízkor le kellett lépni, de legalább időben elindultunk. Helyi bevásárlás az útra, külön kihívásként üdítő keresés, mert az nem volt olyan egyértelmű az áruházban. Indulás. Estére érkezés, könnyebbek lettünk 4000 km-rel, egy táskával, ami közben elvileg meglett, gazdagabbak hat koncertélménnyel, két bockwurst-tal. 

Köszönet itt mindenkinek, bandáknak, szervezőknek, vendégeknek, technikusoknak, helyeknek, sörgyáraknak!

The Silver Shine, 2012. Szept. 08.

2012.09.24. 21:53 | caravelle | Szólj hozzá!

Az utóbbi hetek blogolás-hanyagolásának második áldozata egy nagyszabású Düreres balhé, amelyből ismét a The Silver Shine volt az érdeklődésem középpontjában. Kisterem, éjfél után, nem kevés csúszással, ami azért volt kicsit bosszantó, mert a Dürer és az Amigo közötti ingázásom miatt, aminek a lényege két koncert megtekintése lett volna, (Amigo: Rockin' RockCats), majdnem mindkettőről lemaradtam. Végül félsikert értem el, Atiékat a Dürerben még pont elkaptam, az Amigoban viszont csak parolázhattam egyet a cimbikkel. Legközelebb talán minden összejön. . . 

Viszont ahhoz képest, hogy itt nem annyira a billy-s műfajok voltak előtérben, egész szép számmal akadt ismerős a közönség között. A koncert természetesen elég zúzósra sikerült, a "hagyományos" tracklist-tel, ami a legjobb számokat jelenti, bár kissé rövidre kellett fogniuk a srácoknak a sok fellépő miatt.

Ez egyébként amolyan nyárvégi, első klubkoncert dolog volt, jó bemelegítése a hűvösebb, őszi-téli hangulatnak, amit már nagyon várok. Az ember jobban össze van zárva az ismerősökkel, lehet dumálgatni, meg fagyoskodni a dohányzóban, nem kell naphosszat kergetni valakit a 6000 négyzetkilóméteres fesztiválokon. Persze, annak is megvan a varázsa, de megunható. Tehát, ez egy tökéletes klubhangulatú Silver koncert volt, semmi sallang, pont amire az ember vágyik. Dumálgatás, koncert, dumálgatás, köszönetnyilvánítás. 

Jól éreztük magunkat, köszi szépen, legközelebb!

The Silver Shine, 2012. aug. 19.

2012.09.24. 20:52 | caravelle | Szólj hozzá!

Szégyenteljes, több mint egy hónapos csúszással megírt beszámolómat kezdhetném olyan indokokkal, hogy persze, sok a meló, meg sajna nem csak a balhékról és firkákálásról szól az élet, stb. De persze nem így kezdem, hanem úgy, hogy a jó balhékat bármikor fel lehet eleveníteni, átdumálni, megköszönni. Ezzel most jól kidumáltam magam és még nem is hazudtam, mert tényleg emlékezetes este volt az ünnepekre lezárt budai parton. 

Rengeteg arrajáró, mit sem sejtő, csupa outsider, és persze egy adag, tudatosan összegyűlt psycho-rockabilly-s törzsközönség előtt esett meg az előadás. A kelleténél kicsit több okoskodó fakabát és pár biztonsági jelenlétében azért volt kis lökdösődés is, mert a hangulat igencsak megjött. Hallhattunk magyar szövegre átírt régebbi dalokat is, sokak nagy örömére. Tényleg jól sikerültek, úgy vettem észre, hogy az emberek között lassan kiegyenlítődnek az igények, és nagy sikereket lehet elérni a magyar szövegekkel. Nem volt ez mindig így!

Tehát, voltak régi, újabb és régi-új számok is, mind tökéletes kivitelezésben, jó hangulat mellett. Akik most látták őket először, azok között is nagy volt a siker. A hangosítás rendben volt, igazi fesztivál hangulatú volt az este, jó idő volt, lehetett lézengeni előtte-utána, csak a kisbolt volt kicsit messze. De el kellett gyalogolni, mert a felvonult árusoknál ki tudja miért, nem volt sör.

Nem tudom, mitől volt ez a balhé más mint a többi, de tényleg jól sikerült és több volt mint egy egyszerű klubkoncert. Jók vagytok, köszönjük mégegyszer, remélem hagyomány lesz ebből az utcabálos cuccból!

The Hellfreaks, Circus of Shame

2012.08.10. 22:05 | caravelle | Szólj hozzá!

Legyen ez most egy album véleményező-ajánló bejegyzés. Az apropója egyrészt, hogy mostanában jelent meg, másrészt, hogy én már hivatalosan is birtokolok egy példányt, valamint az, hogy hátha valakit érdekel a véleményem.

Őszintén szólva a hanganyagot már egy pár hónapja ismerem, de most vált teljesen legálissá a dolog, amikor fizikailag is birtokolhatom, borítóval, szövegkönyvvel együtt. Első hallgatásra kicsit hátráltam a hangfalaktól és összehúztam a szemöldököm, amikor szembesültem a hangzással. Ami azonnal kiderül, hogy a srácok rengeteget pepecseltek a felvételekkel és az utómunkákkal is. Kihallatszik belőle a tökéleteset akarás. Valószínűleg ettől ugrottam hátra amikor először belehallgattam. Nem szoktam én kérem ilyesmihez! Kiegészítő hangszerekkel és még egy férfi énekhanggal (Victor a Koffin Kats-ből) is felturbózva hallhatjuk az új számokat, amelyek jó részét a koncertre járók már ismerhetik. Nekem már szinte poposnak tűnő részek is vannak benne, de szerencsére csak annyi, amennyi számomra még elviselhető, de az új hallgatóság számára viszont szükséges a beetetési időszakban. De lehet, hogy annyi nincs is, amennyit gondolnátok a leírtak alapján. Mindegy, ami fontos, hogy nagyon összerakott, átgondolt megjelenés a jellemző, töltelékszámok nélkül. Mai, tökéletes körülmények között rögzített psycho muzsika, szerintem a szerzők elgondolásai szerint.

Ha azt nézem, hogy hogyan szokott ez szólni egy kevésbé jól hangosított koncertteremben, és hogyan szól ez a lemez, akkor a kettő átlaga pont egy ideális koncertélmény. Ezzel csak azt akarom mondani, hogy általában el vannak találva az arányok a tisztaság, a hangzás, az őszinteség és a hitelesség terén. Ha ezt a lemezt meghallgatom, azután elmegyek egy koncertre, pont a várható különbségekkel fogok szembesülni. Élőben nyilván koszosabb lesz, de lendületesebb, átélhetőbb de technikailag elmaradottabb. Ha meg akarunk ismerni egy bandát, biztosan elengedhetetlen, hogy mindkét szituációban találkozzunk velük.

Muszáj mondanom valami rosszat is, hátha valaki csak így tart majd hitelesnek. Vagy nem is rosszat, inkább csak "én másképp csináltam volnát" Tehát, én tettem volna még egy picit a nagybőgőre és kihagytam volna egy taps effektet. Remélem, nem ez az egy mondat marad meg minden olvasóban.

Azért nem, mert a lényegi mondanivalóm az lenne, hogy a lemez azoknak is való akik jelenleg is járnak koncertekre és ismerik a zenéjüket, és azoknak is, akik még nem hallottak róluk semmit, de kipróbálnának valami újat. Szerintem a lemez szélesíteni tudja a közönséget, valószínűleg több új befogadó fület lehet vele találni, mint egy koncert alakalmával. Ha pedig az album meghallgatása után tolja le valaki az arcát egy élő balhéra, az már megalapozott aggyal fogja hallgatni azt.

Tehát, vegye-vigye! Műfajbeliek becsületből, outsider-ek kíváncsiságból, leendő psychobillerek pedig kötelező hallgatmányként a magyar scene sorozatból!

Címkék: Címkék

Pod Parou Fest

2012.08.09. 23:42 | caravelle | Szólj hozzá!

Úgy látszik, ez egy punk fesztivál széria, remélem nem tart örökké, de ezek szerint ezek jobban nyomulnak mostanában. A helyszín Csehország, egy dimbes-dombos környék hatalmas tisztása, nem messze a lengyel határtól. Ideális választás, ha nem akarjuk zavarni a hétköznapi emberek nyugalmát, ugyanis a legközelebbi lakóház minimum 4 km-re van az összejöveteltől. Maximum az itt honos madárfajok költési szokásaiban okozhatott némi zavart a rendezvény és a hangerő, de majd regenerálódnak.

Magyar részről a The Hellfreaks volt ide hivatalos egy délutáni koncert erejéig. Rajtuk kívül azon a napon elég punkos meg hard core-os volt a program, de azon belül én nagyon örültem, hogy láthatok olyan bandákat, akikre kíváncsi voltam és elég nagy nevek a szakmában. A színpadok között elég érdekes volt a felosztás, volt egy teljesen külön működö, általában a helyieknek helyet adó, ott hagyományos módon váltották egymást a kisebb nevű bandák. Azon kívül még volt kettő nagyobb egymás mellett, ezek felváltva működtek, amolyan vetésforgó rendszerben, az egyiken koncert volt, a másikon beállás. Így két koncert között max 3 perc szünet volt, néha még egy kobra könnyeztetésre is kevés, talán ezért szokott a közönség nagy része a színpad tövébe. Tehát, ez a szorosan fogott menetrend egy kicsit feszültebbé tette a koncerteket, így a Hellfreaks-ét is, akik gondosan kiszámolták a 45 perces előadást, ennek ellenére a rendezőket majdnem vissza kellet fogni, hogy még nincs vége. Az utolsó öt számból hármat akartak csinálni, de szerencsére a banda hajthatatlan volt és megdolgoztak a gázsiért. Elég szar dolog, hogy a közönség oda van egy bandáért, de nem lehet megadni nekik amit követelnek, mert a következő már szó szerint toporog a háttérben. Tényleg, végre minden összevágott, jól szólt, rengeteg ember, gyönyörű idő, stb és nem lehet kihasználni a dolgot.

A kiszolgálás egyébként kellemes volt, sátrak voltak a bandák részére, sörpadokkal, hűtővel, steak-kel, piával. Kényelmesen hagytak időt előtte is és utána is, de a backstage is úgy működött mint a színpadok, nem lehetett egész nap használni, mert jött a következő. Nem kis szerencse egyébként, hogy a két egybenyitott sátor egyik felében mi voltunk, a másikban pedig a The Misfits, akik úgy bratyiztak velünk, mintha minden nyáron együtt túrnéznának a pokolfajzatokkal. Meglepett a közvetlenségük és az udvariasságon túlmenő kellemes viselkedésük. Még egy dedikált Misfits-es húrkészlet is átadásra került az énekes basszertől, csak jófejségből. Aztán végighallgathattuk, hogyan készül fel a dobosuk a hűtő tetején, mp3-asa segítségével, meg azt is, hogyan skálázza be magát az énekes. Annyira egyébként eleinte nem izgatott fel a dolog, hogy a koncertjüket fogom látni, de ezek után már odaálltam, hogy milyenek lesznek a színpadon. Nagyon kellemesen csalódtam! Amit eddig felvételről hallottam tőlük, az elég érdektelen volt, de amit ott, akkor nyújtottak, azért érdemes volt elmenni. Nem tudom megmondani, hogy mikor volt utoljára ilyen kellemes koncertélményem, billy-s műfajon kívül lévők előadásában. Hogy őszinte legyek, sok, ennél gyengébb billy-s koncerten is voltam már. Le a kalappal előttük! Bár nem lesznek továbbra sem a kedvenceim, ez egy tökéletes balhé volt és ha még lesz módom rá, el fogok menni a koncertjükre. Komoly nyomot hagyott az életemben, tényleg köszönöm!

Volt viszont egy banda, amire jobban készültem. Akiket gyerekkoromban hallgattam és a mai napig a fülemben vannak a számaik. Ők a Dead Kennedys. Tényleg bírtam a zenéjüket, punk ide, punk oda! Nos, közvetlenül a hatalmas Misfits élmény után jöttek ők, épp csak át kellett sétálni a másik színpad elé. Mit mondjak róla. . . nem hazudok, ha azt mondom, hogy egy nagy rakás szar volt. Lerombolták emlékeimet. A basszer és a gitáros egy szépen megöregedett párocska, akik hozták azt, amiért kimentem. Volt egy fiatal dobos srác, aki végezte a dolgát. És volt egy idióta, tehetségtelen, sótlan, hangtalan ripacs Biafra helyett, aki a legszánalmasabb módját választotta az előadásnak, miszerint utánozni próbálta elődjét. Ettől még siralmasabb lett az amit előadásnak nem kéne nevezni, mert nem csak simán gyenge volt, hanem eröltetett valamit, ami Biafrából őszintén jött. A legnagyobb kérdés számomra csak az maradt, hogy a többiek, hogy vállalhatják ezt a felállást?! Inkább ne is essen róla szó többet!

Amiért nagyon mérges voltam, hogy bizonyos mértékben miattuk ment el a kedvem a további koncerthallgatástól, pedig készültem a következőre is, egy hasonló, szép emlékeket ébresztő bandára, a The Skatalites-ra. Konkrétan, féltem megnézni őket. Ha ők is hasonló változásokon mentek át, az a második kés lett volna a hátamban. Maradok a cd hallgatásnál, de remélem jók voltak!

Ennyi maradt meg abból a fesztiválból, amin egyébként még rengeteg együttes fellépett, biztosan volt még sok érdekesség amit kihagytam, főleg mert csak egy szűk napos volt a túra. Másnap is még bőven lett volna mit nézni, de ez nem jött össze. Végül azért a mérlegünk két jó koncert, egy szar, egy meg lehet, hogy jó volt, tehát pozitívval zárunk! Köszönjük!

 

 

 

Címkék: Címkék

Warhead és Force Attack fesztivál

2012.08.02. 01:52 | caravelle | Szólj hozzá!

A The Hellfreaks társaságában utaztam a két eseményre. Az első helyszín Ustkában, Lengyelországban volt, a Warhead fesztivál, melynek másik magyar vonatkozása a The Silver Shine fellépése volt. Az út kicsit hosszú volt a lengyel tengerpartig, de annál jobban esett legalább a hideg sör, miután megérkeztünk.

Egy egész méretes kis tisztáson tartották a rendezvényt, ideiglenes kocsmákkal és színpaddal, backstage sátrakkal. Kicsit meglepő módon, a piáldát olyan hermetikusan elzárták a nézőtértől, hogy még a műanyag poharas sört sem volt szabad bevinni a színpad közelébe. Ezen kicsit elhűlve mérgelődtünk, de aztán megszoktuk és tudomásul vettük, elvégre vendégek voltunk, ráadásul kiváló ellátásban részesített vendégek. Kérésünkre még egy hajvágó gépet is kölcsönöztek számunkra, tényleg mindent megtettek a kényelmünkért.

Lévén ez egy nem titkoltan punk fesztivál volt, a közönség ennek megfelelően, számunkra kicsit típusidegen volt, azért megbékéltünk velük, rendesek voltak, tényleg. Hadd ne mondjak részletes fellépőlistát, természetesen nem ismertem a helyi illetőségű punk bandákat, csak a headline-nak kikiáltott Bulbulators-ról hallottam már régebben, különböző lengyel fórumokon. A szervező, Artur barátunknak is volt saját bandája, a nevüket sajnos nem tudom, igazi punk zenét toltak le, számomra nem volt túl izgalmas ugyan, de a közönség szerette őket. A csúszás elég nagyra sikeredett, Atiék a Silver Shine-nal még valamennyire tartották a dolgot, akkor még korán volt és nem volt feltünő a késés, a Bulbulators már eléggé elhúzta a dolgot, amit meg is követeltek tőlük, aztán volt még egy, amolyan magát bekönyörgőnek tűnő banda és csak utánuk, szerintem bőven éjfél után került sor a Hellfreaks-re.

Az emberek addigra már eléggé megfáradtak, kicsit bulivége hangulat volt a végére sajnos, de ilyen is előfordul, megbocsátható az elszervezés. Ahogy kiderült, kicsit mostoha sorsú volt az egész rendezvény, abból a szempontból, ahogy a városvezetés bánt vele. Ennek sokminden tudható be, ami a balhén negatívumként jelentkezett. Kevés néző, rossz időpontok, stb. Ettől függetlenül jól éreztük magunkat, volt kaja meg pia kupon, a szálláson is tökéletesen bántak velünk, köszönjük!

Másnap kényelmesek voltunk, a reggeli után megmártóztunk a tengerben, amely meglepő módon, egész elviselhető hőmérsékletű volt és a szél sem fújt, ideálisak voltak a körülmények a továbbutazás előtti ejtőzéshez.

Másnap a Force Attack-ra voltunk hivatalosak. Az eredetileg Rostock-ba tervezett fesztivált végül nagy huzavona után, Stavenhagen-ben rendezték meg, mindenféle engedélyezési problémák és rendőri beavatkozások után, félig-meddig hivatalos módon. Első este csak check-koltunk egyet, gondoltuk leszondázzuk a helyszínt, fellépés csak másnap, de szállás még sehol, tehát kéne keresni valami szervező félét, aki elvileg intézkedik az ügyünkben. Nos, a rendezőként emlegetett személy sehol, elég nagy fejetlenségben egy mindent magára vállaló, mások után szart takarító, kedves hölgyemény járt el, végül elfogadható módon, le a kalappal előtte. Csak az a több órás, reménytelen várakozás őrölte fel kicsit az idegeinket, amikor úgy tűnt, hogy a meghívott banda csak nyűg a számukra.

Azért amíg várakoztunk, hogy vajon hol fogjuk tölteni az éjszakát, addig is volt alkalmunk több dologgal szembesülni. Kezdjük a közönséggel, azok voltak a kedvenceim. Tehát, ez egy igazából illegalitásba szorult, német punk fesztivál volt. Mint ilyen, magába szívta a volt NDK területének kb kétezerötszáz db punkját, akik a meglehetősen nagy területet Mordorrá varázsolva, élvezték orki életüket. Nem csak a szabad ég alatt, de raboltak még egy hangár szerű kimustrált ipari épületet is, ahol a galériáról lógva élhették bűzös életüket. Soha nem titkolt ellenszenvem újabb értelmet és magyarázatot nyert, midőn láttam saját mocskukban dagonyázni eme értelmetlen lelkeket, akik rosszul fekszenek, ha előtte nem hánynak maguk alá.

Tudtam, hogy az elkövetkezendő nap, részben arról fog szólni, hogy elvonatkoztassak a körülményektől és arra figyeljek, amiért jöttünk. Volt még azért az orkoknál érdekesebb élmény is első este. Megtudtuk, hogy sok bandával ellentétben, a Mad Sin nem mondta le a fellépést. Gondoltam, ez majd feledteti Szarumán seregeinek jelenlétét, már hallottam is a beállást. Kb az első szám után lett kihúzva a dugó a hangosításból, ugyanis a rendőrség megállapítása szerint, tízig lehet muzsikálni. Legnagyobb meglepetésemre Köftéék nem húztak le a színpadról, hanem egy valahonnan előkerült kézi hangosbemondóba énekelve, alapból és akusztikusan játszva, eltoltak még vagy négy számot, becsületből. Na, így lehet ritkán hallani, az egyébként nem nagy kedvenc Mad Sin bandát. Le a kalappal! 

Tehát, amíg a körülményekkel ismerkedtem, szerencsére lezsírozódott egy-két dolog, lesz hol aludni, koncert is lesz, kaja is lesz! Másnap kényelmesen megjelentünk a koncert helyszínén. A reggel óta folyamatosan szemerkélő eső kicsit siralmasabbá és sárosabbá tette Mordor földjét, de addigra megpróbáltam focista módon, agyban lejátszani a dolgokat. A Hellfreaks kb fél hatkor kezdhetett, szerintem egy rossz hangulatban induló, de jól kikerekedő koncertet tudhatnak maguk mögött. Kár, hogy sietni kellet a tíz órai befejezés miatt, mert nagyon imádták a punkok őket, végre hallottak valami értékelhetőt. :) 

Itt is volt még egy magyar banda, a Bohemian Betyars, akik amolyan ska alapú, folk-punkos dolgot adtak elő. Össze tudtam hasonlítani őket saját magukkal, mert hallottam a lemezüket is és élőben is végignéztem a koncertet. Igazából az van, hogy koncerten egy jó hangulatú, tényleg élvezhető, szórakoztató banda, akinek a lemezét eszembe nem fog jutni, hogy mégegyszer meghallgassam, de az élő bulijukra még ellátogatok később.

Végül otthagytuk a bűzös mocsarat, látogatásunk hangulatára sok dolog rányomta a bélyegét, amennyire lehetett azért élveztük, köszönjük!

Kedves emberek. . .

2012.07.19. 00:28 | caravelle | Szólj hozzá!

Ilyen sem volt még a blogban, nem egy koncertbeszámolóról van szó, hanem a következményeiről. Tulajdonképpen nem értem, hogy ennek miért így kell történnie, hiszen bárki hozzászólhat minden bejegyzéshez, maximum egy 54 másodperces regisztráció szükséges hozzá, ha esetleg még nem tette meg. Nincs cenzúrázva, azonnal megjelenik, stb. Viszont nagyon hasznos, ha az ember első kézből hallja a jó vagy rossz véleményeket és tud rá reagálni. Nem pedig egy barátja keresi meg azzal, hogy az, akinek nem tetszett az adott beszámoló tartalma, mert negatívan érintette a személyét, most őt teszi felelőssé a blog megjelenéséért és tartalmáért. Konkrétan megrendelőként állítja be azt az embert, aki jelenleg abban a bandában tolja amelyikből a kedves rágalmazó már kilépett.

Nos, ne burkolózzunk névtelenségbe!

Kedves Elvis!

Kezdeném egy pár kijelentéssel. A Wrecking Blognak több célja is van, például és elsősorban az, hogy megosszam ismerőseimmel és az esetlegesen idetévedő nem ismerőseimmel az egyes koncertek, fesztiválok élményeit, kitérve a helyszín adottságaira, a hangosítás és kiszolgálás minőségére, a sör víztartalmára, valamint a legfontosabbra, a zenei értékre. Igyekszem a zenekarokról elmondani a lényeges információkat, főleg, ha első ízben kerülnek megemlítésre. Fontos megjegyeznem, hogy véleményemet az élményeim alakítják EGYEDÜL és KIZÁRÓLAG! Nincsen szponzorom, illetve egyéb elköteleződés sem gátol az őszinte írásban. A pontosság kedvéért azért elmondom, hogy van egy ember akiről nem írnék rosszat, de ez a mostani témától annyira távol áll, hogy kár belemenni. Azt, hogy valakit megrendelőnek tartasz és azt állítod, hogy a számba adja a szavakat, személyes sértésnek venném, ha sértődős lennék. Tehát, mindjárt két embert vádolsz meg alaptalanul! Alapvető vonása a blognak, hogy a tapasztalataimat, véleményemet tartalmazza, amit igaznak tartok. Volt már, hogy nem írtam le valamit, de nem írtam helyette olyat, ami nem igaz, vagy nem tükrözi a véleményemet!

Nyilván egy őszinte megnyilvánulás nem csak kellemes érzelmeket okozhat, engem sem szeret mindenki, pedig nem zenélek nyilvánosság előtt. Akkor mégtöbben utálhatnának és köpködhetnének arra amit csinálok. Egy tagcsere bizony változásokat okoz egy zenekarban, főleg ha az énekesről van szó. Ilyenkor elkerülhetetlen az összehasonlítás, a változások okán pedig cserélődhet a közönség is. Így új vélemények is előkerülnek, bár ez többnyire az új tagokat szokta foglalkoztatni. A régi és az új Csibészekről a zenei véleményem már elhangzott, úgy gondolom most is, mint amikor leírtam. Ezt az elsőre egyszerűnek hangzó műfajt én már negyed évszázada próbálom kiismerni, de még mindig találok benne új dolgokat és élményeket. Nem hallottam még mindent és biztosan lesznek még felfedezéseim benne, de ez az idő arra már azért elég volt, hogy véleményt alkossak egyedül egy zenei produkcióról, segítség nélkül. Ha ezt valaki nem így látja, bátran szóljon hozzá a bejegyzéseimhez, őszintén örülök minden megállapításnak, köpködésnek, káromkodásnak, még fenyegetni is szabad, ha az jólesik! Azért örülök, mert a véleményemet reagálja le a hozzászóló. Ha nem az én véleményem lenne, nem tudnék rá válaszolni, nem tudnám vállalni.

Ez az egész, most magyarázkodásnak hangzik, pedig nem az! Ha csak engem érne a rágalom, valószínűleg leszarnám, hogy egy banda volt énekese kit gondol az írásaim értelmi szerzőjének. De mivel ez egy több szereplős ügy, ezért tisztáznom kell a dolgokat, főleg mert egy jó ismerősöm is szerepel a történetben.

Jobban már nem szeretném magyarázni a dolgot, hosszabb lett mint terveztem, de így biztosan érthető, ezért remélem, hogy a választ itt fogom megkapni, személyesen! 

Csibészek, Foci söröző, 2012.07.14.

2012.07.15. 04:17 | caravelle | Szólj hozzá!

Jó dolog, ha az ember eljár mindenfelé és vállalja a kockázatot, hogy várhatóan nem lesz olyan vihart kavaró, fergeteges az este. Azért jó, mert így megmarad az esély, hogy mégis jól sül el a dolog és várakozáson felüli lesz a balhé. Ez pont így történt a Foci sörözőben. Találtam a Fb-on egy kallódó meghívót Pozsgai Feri barátomtól. Még délután talonba raktam, mert így a fesztivál időszakban nem bővelkedünk egyestés budapesti balhékban, gondoltam, még jól jöhet, mert a mehetnék rajtam volt. Annyi már a Lakeside-on kiderült, hogy énekes csere történt a bandában, tehát Elvis nélkül csak jobbak lehetnek. Egyszer már hallotam az új, Dorisz féle verziót, de bennem csak egy rockabilly-s laza koncert maradt meg. Kiderült, hogy valószínűleg csak a rock and roll hétvége profiljába próbáltak kicsit beilleszkedni, mert amit ezen a koncerten adtak elő, az már komoly lökdösődéseket okozhatott volna a nézőtéren. Az, hogy ez nem így történt, annak az a fő oka, hogy a kocsma és az ő előttük fellépő bandák közönsége, általában normálisnak mondott emberekből állt. Őszintén szólva, marslakónak éreztem magam, ami nem zavart, hiszen megszoktam, de egy ilyen előadást még nem néztem végig egyedüli billy-sként a tömegben. Az a helyzet, hogy a számomra eddig -legyünk őszinték- érdektelennek tartott banda, olyan változásokon ment át, hogy nem győztem csodálkozni. Dorisz hangja és indulata tökéletesen illik a billy műfajokhoz, a zene is haragosabb lett, a szövegekben ugyan még megtalálható a néhol túlspilázott szerelmi téma, de már átírás alatt vannak a cinkesebb részek. Legalábbis ez derült ki a beszélgetésünkből, bízom benne, hogy így is lesz! A lényeg, hogy abszolút wreckelhető a cucc, nekem tetszett a hangulata az előadásnak.

Nos, kedves magyar psychobilly színtér! Eddig érthető, kimondott és kimondatlan okokból, a Csibészek zenekar kimaradt a patinás, szűk, billy vérkeringésből. De ez szerintem ritka példája a helyes személy- és irányváltásnak. Jelen pillanatban, az én megítélésem szerint légüres térben lebegnek, az egyébként befogadó, rockosabb kocsmába járók és a belterjes, mindenki ismer mindenkit billy-s halmazok között. Őszintén szólva, csodálkoztam, hogy meg tudják szólítani az ő szempotjukból outsider közönséget, ám lehet, hogy rászorultságukból, vagy ki tudja miért, de sikerült nekik. Akár még vérfrissítést is hozhatnának beltenyészetünkbe, illetve a közönségbe, ha teret kapnának a mi kis megszokott köreinkben. Így most részemről egy ajánlólevelet intéznék minden érdekelt felé, hogy gondoljunk a teljesen megújult Csibészekre a koncertszervezések alkalmával!

Figyelem! A You Tube-on ne kattintsunk rájuk, tessék elmenni a legközelebbi koncertjükre, akármelyik kocsmában is lesz és tessék meghallgatni, hogy milyenek! Ha a magam, faragatlan megoldásával élnék, akkor az elmúlt két évet, úgy ahogy van, kijelölném, aztán nyomnék egy back space-t. Hajlamos vagyok elkönyvelni dolgokat úgy, ahogy elsőre megítélem, de ez most legyen kivétel!

Összefoglalva, ez nem más, mint egy barátom új bandája, amit érdemes meghallgatni!

Lakeside Weekend, Agárd, 2012.

2012.07.12. 14:38 | caravelle | Szólj hozzá!

Nem maradhat bejegyzés nélkül az esemény, bár a megszokott formában nem lehet nyilatkozni róla. Ez most csak olyan "Köszi, srácok, minden zsír volt!" dolog lesz. Ennek több magyarázata is van, az egyik, hogy a csütörtöktől hétfő reggelig tartó balhéból, csak a szombat délutántól vasárnap kora estig történteken vehettem részt. A másik, hogy ide a zeneélvezetin kívül, amolyan laza, hétvégi italozási-lubickolási-elengedősdi-brancsolási szándékkal jöttem. Azért, persze megnéztem, hogy kik fognak randalírozni aznap a színpadokon, ez alapján mindenképp készültem egy kis testmozgásra, az úszáson kívül is.

A táborverés utáni első balhé amit láthattam, a Csibészek koncert volt, az új énekesnővel, Dorisszal. Bár lehet, hogy csak nekem volt új, pontosan nem tudom mikor volt a szerintem pozitív váltás. Szívesen néztem meg őket, mindenképpen kellemes élmény volt. A strand melletti kisszínpad előtti délutáni naptűzés, mondjuk nem gerjesztett önfeledt ugrabugrára, főleg, hogy akkor még talán csak a második sörömet szorongattam, de egy későbbi időpontban, biztosan kedvem támadt volna akár még lökdösődni is egyet. Amit este viszont meg is tettünk, de akkor már a sátorban koncerteztek Fácánék a Elvis Live-jukkal, én meg túl voltam a tizedik sörömön. Akkor már annyira nem tud zavarni, hogy a rockabilly-re nem a wrecking a megszokott mozdulatsor. A jófajta rockabilly-ben valahogy képes vagyok meghallani a psycho-t. Márpedig az említett felállás, nagyon jól domborítja a lényegi elemeket. Utánuk volt még Prison Band, amiben szintén lökdösődésre invitáló elemeket véltünk felfedezni, meg is adtuk a módját. Itt kérnék elnézést, ha valaki számára zavaró volt a koreográfia, de nem ígérhetem, hogy legközelebb másként lesz. A szombat estét a németországi The Lazy Lovers zárta, kicsit elalvósabb ütemeik már lenyugtatták a kedélyeket, ami nem is volt akkora baj, kellemes zárása volt ez az élőzenének. Abszolút pozitív előadás, nyugodt ritmusokkal, szívből játszással.

A zenéléshez szorosan kapcsolódó hangosításra nem mondhatok rosszat, jó munkát végeztek mindkét helyszínen, hallottuk amit kellet!

Mint mondtam, ez a hétvége nem "csak" a zenei élvezetekről szólt, mert amíg nem a színpad előtt álltunk, addig a fülünknek kedves V8 dorombolást, a "nem kell megszokni" hőmérsékletű vizet és a folyamatos utántöltést igénylő májpusztítást valamint ezek variációit élvezhettük. Nem beszélve a jam-elésről a kocsmasoron, hajnal négy körül. Biztosan az is volt benne a jó, hogy mindenki aki lement erre a pár napra, más indíttatásból tette. Jól összefogta az igényeket és az érdekeket ez a hétvége.

Tehát, köszönet érte Kaktusznak és a többieknek, nyilván a bandáknak, én megtaláltam amiért lementem!

Killing-Billy Party, DK, 2012. 06. 29.

2012.07.01. 19:52 | caravelle | Szólj hozzá!

Sorrendben a következő bandák játszottak a nagyszínpadon, a Dürerben: The Horibillies, Voodoo Allen, The Silver Shine, Gorilla, The HapCats.

A remek válogatás meghozta a várt hangulatot. Ugyan eleinte még kis létszámú közönség előtt, de már az első koncert is nagyon jóra sikeredett. A hangosítás is észnél volt, szerintem hozták a formát, minden hallható volt, pont annyira tisztán, amennyire szükséges. Tehát a Horibandának így más dolga nem akadt, mint lezúzni a megbeszélt tracklist-et. Ezt a feladatot tökéletesen teljesítették, igazán jól éreztük magunkat. Ha még lehetett volna húzni a kezdést egy órácskával, biztosan nagyobb lett volna az őrjöngés, de ez sajnos nem fért bele. Érdemes beszerezni a nemrég megjelent lemezüket, azon szinte minden rajta van.

Voodoo Allen, a túlzottan hanyagolt szívem csücske zenekar új számokkal rukkolt elő, ilyen szerintem a múltszázadban volt utoljára. Egy egyszemélyes gitár-ének verziót is hallhattunk Ivántól, amíg Szifon hangosíthatatlan nagybőgőjébe életet leheltek, kb a koncert egyharmadánál. Aztán ment tovább, osztályon felüli volt!

A The Silver Shine-t sajnos elég rég hallottam, valamivel talán több mint fél éve. Örültem nekik is, zsír kis koncertet toltak, voltak a régebbi számaik is, aminek nagyon tudtam örülni. Hallatszik rajtuk, hogy saját stílus van kialakulóban, főleg az újabb számokon észrevehető, hogy ez már az ő zenéjük, nem a megszokott-bevált séma szerint dolgoznak. Meglátjuk mi lesz ebből, azt hallottam, hogy készülget egy új lemez, kiderül majd milyen a TSSBilly.

És akkor most a Gorilla! Erre aztán már tényleg elszabadult a pokol, volt wrecking, vérzett minden! Psychobilly-t megszégyenítő tisztasággal hallottuk a hangokat, szerintem Péter erre a koncertre tuningolta a gitárját az elmúlt fél év alatt! :) Új számok voltak itt is, abból a lüktetős fajtából. Persze Soltész Rezső örökzöldje sem maradt el, megkaptuk amiért mentünk!

A The HapCats zárta a balhét, az ő táncolgathatósabb, dallamos rockabilly-jével, kitettek magukért ők is, jó kis lepihenése volt ez a lökdösődésnek, ami előttük történt. Köszönet nekik is!

A Dürernek is írnék a dícséretére egy pár sort, köszönjük a back stage-es kiszolgálást, ez sajnos egyre kevesebb helyen divat. Sör, üdítő, hűtő. Igaz, ez utóbbit mi dugtuk be, de legalább volt mivel megtölteni. Köszi!

Zárómondatnak megint csak a köszöngetés jut mindenkinek, bandáknak, szervezőknek, a helynek, meg a baleseti sebészetnek a Keletinél, nem vagyunk mindig ilyen hangosak, doktornő!

Itt pedig kivételesen egy pár fotó is, egy amerikai riporter gépéből: 

http://www.flickr.com/photos/punkoutlaw/sets/72157630362206024/

The Ködmöns, Psychorror, Voodoo Allen, 2012. 06. 07. Fészek Klub

2012.06.10. 01:16 | caravelle | Szólj hozzá!

Nem mostanában volt amikor utoljára itt jártam, a kis pincére már alig emlékeztem. Nem nagy hely, de most így csütörtök este még ezt is elég volt megtölteni. A technika pont kiszolgálta a körülményeket, igazi klubhangulat volt, így a hangzás is ennek megfelelőnek tűnt.

A The Ködmöns kezdett, a szájherflis, bővített verzióval. Szerintem jót tesz nekik ez a kis kisegítés. Számukra és az utánuk következő Psychorror számára, ez a nulladik állomása volt egy kisebb dunántúli turnénak. A már említett Psychorror-t még nem láttam színpadon. A koncertjük alatt olyan furcsát éreztem, mintha a The Ködmöns kifejlett, jövőbeli zenéjét hallottam volna, ahol a gitár már hajlandó keményebben is megszólalni, viszont a dallamos ének még mindig várat magára. Ki kell emelnem, a bőgő csattogását. Ezt a hangot szoktam hiába keresni a koncerteken. Tompán, fahangon. Igazi csontzene hangzás, mint egy Batmobile felvételen, tökéletes! Egyébként meg egy szerintem nem túl komolyan megkomponált zene, amit hallgathatóan és a hiányokat feledtetve adnak elő a srácok. Ritmusos, dübörgő, saját meghatározásuk szerint is kicsit punkos. Az előadásmód tényleg hatásos volt, én jól éreztem magam. A Voodoo Allen jött a végére egy jó kis szettel. Ők végre még wreckingre is bírták a közönséget. Talán a kis létszámnak is köszönhető volt, hogy olyan felhőtlen, felszabadult volt a légkör. Nagy örömünkre a végén a tervezettnél talán több rájátszással, idióta napszemüvegekkel, és mutáns borzokkal.

Köszönjük mindenkinek aki tett ezért az estéért, jó szórakozás volt!

Lonesome Carroll and The Riverside Jumpers, Danny Rockabilly and His Clan 2012. 06. 01. Amigo

2012.06.02. 22:43 | caravelle | Szólj hozzá!

Rákészültem egy laza kis két bandás estére az Amigo-ban. Úgy is lett, kellemes társaság, bár kissé kevesebben az ismerősök közül, ez gondolom a Club 202-ben párhuzamosan rendezett balhénak is köszönhető volt.

 Lonesome Carroll-ék voltak az elsők, sajnos csak részleteiben tudtam megnézni a bulijukat, de ez elég volt arra, hogy újfent megállapításra kerüljön, tökéletes hitelességgel és kompetenciával játszák amit játszanak. Valószínűleg az 50-es években is így szólhatott, a rockabilly-nek ez a kevésbé dallamos, inkább a ritmusra és a lüktetésre összpontosító vállfaja. Hatásos és magával ragadó stílus, de a szűk keretek közé szorított lehetőségek miatt, könnyen unalmassá válik számomra. De ezen nem szabad változtatni, azzal csak a hitelességéből veszítene az előadás.

Átszerelés és kisebb kábel kalamajka után jöttek a Danny klánosok. Ennek a felállásnak hosszú története még nincs, én még nem láttam őket így együtt. Idáig talán kétszer játszottak közönség előtt. Amennyire tudom, elég hirtelen jött a fellépés ötlete is, sok próbára nem volt idő. Ha őszinte akarok lenni, ez hallatszott is egy-két számban, de nem volt zavaró, inkább jókedvre derített amikor a dob és a bőgő befejezte, a gitár pedig még játszott egy kört. No, de várjunk még ezzel, el kellet jutni odáig, hogy átadjuk magunkat a klános cucc élvezetének! Előbb rá voltunk kényszerítve egy két emberrel kiegészült verzióra. Egyikük szaxofon-ének, másikuk ének. Hogy is mondjam. . . Asztaltársaságunk között egyikük elég nagy riadalmat keltett megjelenésével. Valahol a röhögőgörcs határán fogalmazódott meg bennünk a menekülés gondolata, de erősek voltunk és kitartóak. Bíztunk benne, hogy nem fog sokáig tartani. Vállalom a kövezést, a piros tornacipő rózsaszín cipőfűzővel, a Billy Idol-os majdnem cica bőrnaci, a keret nélküli naphemüge, hanyag tinccsel lazázott, szabályosan de nem mindenhol szőkített pomádé hajviselet egy óriási piros mikrofonnal kiegészítve már képes kiverni a biztosítékot. Szerencsére a cirkusz talán csak egy szám erejéig tartott, de óráknak tűnt. A szaxis srác még maradt, és eltolt egy saját számot, állítólag a rock and roll fontosságáról. A lakodalmakban hajnal kettő után megengedett rockizáshoz szolgáltatott muzsika hangulatához tudnám hasonlítani az érzést, ami néha elfogott. Végül azért jött a klán gyári felállása. Fellélegezhettünk. Bár nem a legösszeszokottab bandát láthattuk, a zenészek jók voltak, ha a formáció megmarad, lehetnek még jó bulik résztvevői. Ha nagyon szeretnék valakit vesén szúrni, akkor dupla zárójelben mondanám, hogy a zenészek egyéni teljesítményét tekintve, egyedül az énekhangban találtam hallható kivetni valót. Tényleg csak az a pár próba hiányzott, ami könnyen pótolható és tényleg nem zavart tegnap a hiánya, jól elvoltunk! A Honey Don't volt a kedvencem, meg persze amikor a végén elszabadult a pokol, bőgős Balázs barátunk a dobok mögé állt, Lonesome-ék visszajöttek, a gitáros bőgőzott, stb, jam. . . Mindent összevetve, az első megrökönyödéshez képest jól éreztük magunkat, igazi rockabilly cuccá kerekedett az egész, köszönjük szépen!

The Crooked, The Horibillies, The Ködmöns, Yellow Spots Brutal Quartett, 2012. 05. 19.

2012.05.20. 21:58 | caravelle | Szólj hozzá!

Gyorsan egy pár szó a bandákról, azután pedig egy általában háttérinformációként szereplő tényező, amit jelen esetben kicsit hosszabra kell nyújtani a megszokottnál. Ez a rész általában egy rövid momentumként szokott itt megjelenni, a hellyel kapcsolatos tapasztalatokat osztja meg az érdeklődőkkel, ebben az esetben sajnálatos módon, többet írok a körülményekről, mint a zenéről.

Csak egy-egy kellemes illetve röhögséges pillanatkép, ami tegnap estéről beugrik: A The Crooked-től a kedvencem, az Ace of Spades; a Yellow Spots mintha előre megrendezte volna, amikor belépett két isten tudja honnan szalajtott fakabát az ajtón, elkezdték játszani a fa alatt rothadó rendőrről szóló számukat; 265,- Ft-ért kaptam 3 dl kólát, Szifon kottából játszott, Schleki lerúgta a monitort a színpadról. Egyébként meg mindenki kitett magáért, a legjobb listát hallottuk mindenkitől, sajnálom, hogy a The Ködmöns koncertjének a szájherflis részéről le kellett maradnom privát intéznivalóim miatt. Majd legközelebb. . .

Most pedig jöhet az, aminek a megfogalmazási módja valószínűleg 18+-osra fog sikerülni, de még friss az élmény. Tehát, ami független az előadók igyekezetétől, ami kizárólag a helyre vonatkozik illetve a személyzetére: Másodszor voltam a Zúzda nevű helyen. Az első alkalommal mint teljesen kívülálló néztem le egy punk balhéra, igazából a körülményeket akartam szondázni. Full negatív megállapításokkal fordultam ki onnan, kb két órás ott-tartózkodás után. Motozás, nyolc biztonsági tuskó, gyanusítgatás és kötekedés volt a tapasztalat, gondoltam a friss kapcsolatnak gyorsan annyi. Egy hirtelen FB-os kifakadás kapcsán derült ki, hogy ide a cimbik, (az említett körülményeket nem ismerve) már lezsíroztak egy megmozdulást, mégpedig a tegnapi szülinaposat. Hoppá, új megvilágításba került a dolog, nem szabadulunk meg olyan könnyen a helytől. Pár szóváltás, komment stb a Zúzda nevében nyilatkozó valakivel. Kis megnyugvás, értelmesnek tűnt a figura, magyarázkodás, vélemények kifejtése, kedélyek megnyugtatása, ilyesmi. Rendben, nagy baj nem lehet, esetleg rakendroll, azt meg úgyis szeretjük, lemegyünk másodszor is, hátha megértették az álláspontokat és a kifogásokat. Nos, nem így történt, fuck Zúzda!

Tegnap: Vállaltam egy kis roadot a tesóknak, este hat körül le is pakoltunk a másfél nm-es backstage-be. El is jöttem, este a kezdésre mentem vissza, felvettem insider-i csuklószalagomat, ami kész szerencse, hogy volt, mivel a sima belépős, vásárolt csuklószalaggal nem lehetett volna ki-be járni a helyről. Már ez hihetetlen, így nem értem a szalag lényegét! Azért jó, hogy a kocsiba ki-berohangálás alkalmával nem kellett jegyet váltanom 8-szor. Egyébként ekkor már megkezdődött a biztonságiőrök munkaideje, tehát ment az észosztás. Motozás a fellépőknél és kísérőiknél. Nagyon gáz, gondoltam, de még nem tudtam mindent. Mellékesen jegyzem meg, bár nem nagy divat, de a backstage-be sok helyen illik betenni egy pár sört, ritkább esetben még pár darab száraz szendvicset is. Az, hogy itt nem így volt, nem probléma, de a hiányt valakinek pótolnia kell. Így a zenészek nagyon előrelátóan hoztak a hosszú éjszakára egy kis elemózsiát. Nos, sokat nem kellett tőle böfögniük, mert tuskóék elvették tőlük. Példátlan, arcpirító, botrányos, lábszagú, gusztustalan stb. Basszák meg! A fő, hogy zenélhetnek, az a lényeg! De még mennyire! Meg is próbálták. A hangzás viszont valahogy nem akart összejönni. Lehet, hogy a személyzet nem értette a dolgát? Vagy értette volna, csak nem a színpad jobb oldaláról kéne félfüllel hallgatnia, hogy hogyan is szól a dolog? Ebbe most nem is mennék bele, kurva szarul szólt és kész, nem ártana jobban felkészülni akár a technikai, akár a humán erőből! Mindegy, valahogyan szólt, a számokat meg úgyis ismerjük. Csak egy koncert, nem fontos. . . Sokkal fontosabb, hogy mindenkit, aki kimegy rágyújtani a teraszra, azzal basztassanak egyenként, hogy hiába van ott egy csikkekre áhítozó hamutartó, ha azt használja, még csak 3,5 m-re van a bejárattól, menjen még másfél eu szabványú métert arrébb! Na, azért bent is odafigyeltek smasszer urak, amikor a lökdösődve táncolgató közönségben valaki nagyobbat mozdult, egyből a kijárat felé kellett tessékelni. Mondjuk egy diszkóban biztos nem szokás így mulatni, de felénk ez nem olyan ritka dolog, ha valakit fellöknek, felsegítjük. Majd tovább lökdösődünk. Nem tudom, ki, hogy van vele, nekem kicsit soknak tűnik egy estére ilyen mértékű érintkezési felület smasszerékkal. Hozzá kell tennem, a hat éves fiammal voltam ott. Nem szokásom magammal vinni, de már rég szeretett volna megnézni egy ilyen balhét, ráadásul a napi programom is úgy alakult, hogy jöhetett. A lényeg, hogy alap helyzetben, amikor nem basztatják az embert bugrisék, bármelyik hasonló bulira beengedném úgy, hogy bemegy az ajtón, én meg jövök érte három óra múlva. Nagyobb biztonságban érezném mint az óvodában! Mert egy ilyen balhéra emberek járnak, saját értékítélettel és önfegyelemmel. Ha esetleg valaki előbbiekben hiányt szenvedne, van még pár cimbi, akik elmagyaráznák neki, hogyan szoktunk viselkedni. Viszont erősködő, faszom tudja honnan jövő idegen -mondjuk ki- kötözködők társaságára nem bíznám a gyerekemet! Nem tudom, kinek az utasításait hajtják végre, nem tudom, mondta-e nekik valaki, hogy vegyék el a zenészek kajáját, fingom sincs, hogy kaptak-e utasítást bármire, vagy csak csinálják a kimószerolt rendőr beidegződéseket. Igazából már nem is érdekel.

Elmondtam a tapasztalataimat egy kibaszott utolsó szar helyről, ami nálam a pótvizsgáján is elhasalt. Összegzem az indokokat: A személyzet -természetesen itt van kivétel, pl a pult mögött- sokszor inkompetens, a felesleges biztonságiak kötözködőek és tuskók, a zene szarul szól. Van valami, amiért érdemes ide bulit szervezni, vagy csak lemenni szórakozni? NINCS! Részemről 100%-os bojkott, ember nem lesz a közelemben, akinek jót mondanék róla. Sorry, tényleg megpróbáltam elmondani akinek lehetett, hogy mitől volt végtelenül szar a hely már elsőre is, és mitől lehetne jobb és élhetőbb. További sikeres működést, bár jó ízlésű ember max a nyári melegben térhet be egy sörre a teraszra, amikor a kibaszott veterán közterületfelügyelőkből lett motozók még alszanak a húzós előző éjszaka után.

Ezek után extra köszönet a bandáknak, a közönségnek, hogy tartották magukat a körülmények ellenére!  

Külön a bandáknak!

2012.05.14. 19:20 | caravelle | Szólj hozzá!

Zenekarok, zenészek, barátaim, ismerőseim!

Rendhagyó módon, most nem egy bizonyos balhéról pofázom, csak úgy általában azokról és azoknak, akikről és  akiknek a megnyilvánulásairól szoktam egyébként.

Különösebb apropója a dolognak nincs, csak annyi, hogy elmondjam, miként szeretném ha kezelnétek a wrecking blogot. Nem használati utasítás, inkább védekezés, mielőtt valami komoly értékelésként vagy kritikaként értelmeznétek valamely alábbi illetve a későbbi bejegyzéseket. Alapvető elgondolásnak azt szántam, hogy a koncerteket-megmozdulásokat követő írások mindig, szigorúan az adott balhéról szóljanak, az ott kapott impulzusok alapján legyenek megfogalmazva. Persze ezt nem lehet következetesen és állandóan betartani, kilengések előfordulnak, főleg indulatos psycho vérmérsékletemből kifolyólag, ezeket ki szabad szűrni olvasáskor, hamár én nem teszem meg íráskor. Ha valakinek a stílusát vagy irányzatát próbálom meg a saját fülem alapján körülírni-meghatározni, az azoknak szól, akik esetleg még nem hallották őket. Akik már több bejegyzésemben szerepeltek, azoknál nem is nagyon térek ki erre a kérdésre. Inkább törekszem a hangulatot megfogni, hogy milyen a hangzás, a hely, a miliő, mennyire vizes a sör, mennyire mozgékony a közönség stb. Hogy ki mit játszik, arra ott a You Tube, meg pár bandánál a FB. 

Kicsit pedig most hadd legyek érzelgősebb: Azokról írok, akiket szeretek és úgy érzem, jól teszik a dolgukat! Ha nem is mindig kiolvasható a sorokból, hatalmas a megbecsülésem felétek! Ahelyett, hogy milliomos karrierekre pályáznátok valami kétforintos tehetségkutatón, ahol a szátokba adnak minden hangot, Ti a koncerteitekkel boldoggá teszitek egy szubkultúra párszáz képviselőjét. Annyi munkát, próbát és tehetséget belefektetve, amennyi erőtökből csak telik. Tehát akiről írok, azt becsülöm! Aki kutyaütő, az itt nem fog soha megjelenni! Rengeteg olyan zenei produkció van, amiért egy deka szart sem adnék. Ezekről nem írok, nem mennék el a koncertjükre sem. Ha megtenném, abból lenne az igazi felelőtlen, trágár, jelentőség nélküli köpködés. Ez azonban az indulatok levezetésén kívül semmire sem volna jó. Tehát köszönöm Nektek, hogy csináljátok, hogy élvezitek és szeretitek! És köszönöm, hogy olvassátok a néhol nyers és élces kinyilatkoztatásaimat, bízom benne, hogy sem eddig, sem ezután, nem fogjátok rossznéven venni tőlem!

Soha egy kicsit sem titkolt OTMAPP-izmusom pedig ne tévesszen meg senkit, megtanultam elvonatkoztatni tőle, főleg a magyar bandák esetében. Nyilván mérce valahol mélyen, de egy furcsa gondolkodásmód szerint, tudok hibátlanra minősíteni egy jól lezúzott balhét Meteors nélkül is. Egy billy-s megmozdulás nálam egy komplex esemény, amit így is kezelek, ilyenképp lehet szar a hangzás, szar a közönség, recseghet a kábel, ha van ami ezekért kárpótol, lehet tökéletes az este! Ugyanígy természetesen, bármi el is kúrhatja és vacak lesz az egész, amiért persze barátaim, ne okoljátok magatokat! Rockabilly-s kollégák, egy percre! Életrajzom egyik legfontosabb mérföldköve, amikor a 80-as évek elején, hozzájutottam az első Jerry Lee Lewis, Buddy Holly, Bill Haley és Elvis Presley hanganyagaimhoz, amiket szinte azonnal a Stray Cats követett. Ezt csak azért mondom, hogy ne gondoljátok, hogy a többi psycho cat-tel együtt egy üstökössel érkeztünk ide. Tisztában vagyok a gyökerekkel, nálam ez pont úgy fejlődött, ahogy az előadóknál, míg végül kikötöttem a számomra tökéletesnél. A Ti zenétek pont a szívem csücskében foglal helyet.

Köszönök mindent utólag és előre! PSYCHOBILLY!

Gorilla, Ed Philips and the Memphis Patrol, Tom Stormy Trio, The Prison Band, Magic Cats, 2012. 05. 12.

2012.05.13. 15:53 | caravelle | Szólj hozzá!

Az Akvárium Klub-ban lett megrendezve a Bombariadó sorozat V. epizódja.

 Népes számú közönség sereglett össze az alkalomra, a legkülönbözőbb rétegekből. Gondolom, ez több tényezőnek is köszönhető. A bandák fondorlatos módon, olyan jól lettek összeválogatva, a hely pedig úgy lett megválasztva, hogy az is bejött aki csak úgy a belvárosban szokott szórakozni általában, jöttek akik a régi hangzásokat szeretik, olyanok is akik hallottak róla, hogy vannak elvakult-fanatikus-nem megszokott dolgokat képviselők, és persze nyomultak a billy-s műfaj elkötelezett hívei, akik mindenhol ott vannak, ahol bőgőcsattogást lehet hallani. Minden réteg megkapta amit akart.

A The Prison Band-től hallhattuk a táncolós rockabilly-t. Masszívan számíthatunk náluk a rongylábazós, pörgős, örökérvényű értékekre, amik nem változhatnak egy jól kitalált, lezárt szabályzatú műfajban. Szerintem mindenki számára kellemes szórakozást nyújtottak a srácok. A Tom Stormy Trio nekem úgy tűnt, mintha erős irányváltást indított volna, hatásosan célbavéve ezzel egy szélesebb közönséget. Akik ebben a stádiumában ismerik meg a bandát, egy új műfajt megalkotó trióként is értelmezhetik őket. Mindenképp értékes zene, néhol már alig hallható billy alapok, balkáni fűszerezéssel, meg valami, általam meghatározhatatlannak érzett cuccal. Ezek a jövevényi dolgok tehetik az egészet széles körben érdekessé, és ugyanezek a dolgok szakítanak ki belőlem egy darabot. Persze ennek nagy jelentősége nincs, ez csak azért van így, mert van egy vállalt szűk látóköröm zenei szinten, ami azt eredményezi, hogy a minőséget mindenképp elismerem, de az extázist csak a billy hangzás maximális jelenléte idézheti elő. Nyilván nem így látja a betérő-ismerkedő-befogadó közönség, akiknek nagyon tetszenek az új ötletek és a különös hangzás. Nyomatékosan jelzem, hibátlanul játszottak az érintettek, de én a rockabilly-re tudok gerjedni. Az Elvis-es felállásnál már egészen más volt a helyzet! Megint meghallgathattuk azokat a nótákat, amiknek elvileg már a könyökünkön kellene kijönniük-persze csak ha ezen nőttünk fel- de ez a verzió mindig új élményekkel szolgál. Pont így kell ezeket a számokat felfogni és játszani! Ha pedig kilöttyen egy korty sör a színpadra, nem kell azonnal riasztani a közterület fenntartó vállalat munkatársait! Ez persze dupla zárójelben értendő, csak beugrott egy tegnap esti momentum. ;) Most pedig a Gorilla, akik mintha erre az alkalomra kicsit beolvadtak volna a többi fellépő stílusába: Nem tudom, minek tudható be, talán csak egy pillanatnyi benyomás maradt meg tegnapról, de light-osabbnak tűntek a srácok mint szoktak, néhány számnál különösen így éreztem. Ez persze nem gátolta meg a régóta wrecking-re készülő réteget, hogy hódoljon szenvedélyének. Jó hangulatú lökdösődés kezdődött már az elején, amelyet nem rontott el még a lényeget eléggé félreértő outsider melákok viselkedése sem. Hosszú idő után, hallhattunk pár új szerzeményt, örültünk neki, nagyon ott vannak! Általában a látott bandák mindegyikére vonatkozik, de a Gorillára különösen, hogy érezhetően elhúzott a hangzás a megszokott, problémás minőségtől. Elnézést kérek azoktól, akik a sorok között várták a Magic Cats benyomás-beszámolóját is, sajnos lemaradtam a bandáról, de biztosan kivették a részüket az esti szórakoztatásból.

A helyről ha kellene mondanom valamit, a következő szavak biztosan szerepelnének benne: kedvesek, minőségi hangzás, drága.

Fácán barátunknak külön, a többi közreműködőnek pedig nagyon köszönöm a balhés lehetőséget, lehet zsírozni a VI.-at!

Naked Truckers, The Hellfreaks: Roham, 2012.04.27.

2012.04.30. 21:17 | caravelle | Szólj hozzá!

Péntekhez képest elég kevés ember gyűlt össze az egyébként kellemesnek ígérkező megmozduláson. Az okát nem sikerült megfejteni, persze annyira nem is próbáltam, bánja az, aki nem volt ott! A kezdést tíz-féltizenegynél tovább húzni nem lehetett, így kialakult az a felállás, hogy a Naked Truckers játszik egy blokkot, utána a The Hellfreaks lenyomja a magáét, majd következik megint a kamionosok bandája egy második blokkal. Ez mindenki számára megfelelőnek látszott, így kezdődhetett a mulatság a megjelent, kb húsz ember előtt. Az első felvonás vége felé ez a szám nagyjából tíz fővel emelkedett. Nagy mozgás így nem alakult ki, a közönség összetételét illetően azt tudnám mondani, hogy azokból állt, akik egyébként is hátul állnának. Egy-két feketebárány azért szerencsére mindkét banda koncertjén akadt. Volt párocska aki az autentikus rockabilly-re gerjedt, ennek megfelelően nem bírt rongylábaival, valamint volt aki a Hellfreaks pörgősebb ütemére érzett olthatatlan lökdösődési vágyat, igaz, csak harmad magával. Ennek a ritkás közönségnek is létezik pozitív oldala, nem kellett helyet vágni magunknak a wreck-hez.

A bandák egyébként jól végezték a dolgukat, ismerjük mindkettőt régóta, nem volt csalódás, hozták a megszokott formát, azért mentünk, mert tudtuk, hogy jó lesz.

Részemről azt mindenképp elmondhatom, ha nem is ez volt az évszázad legnagyobb bevételéhez vezető balhéja, nem itt készültek a legjobb koncert videók, én nagyon jól éreztem magam. Főleg, mert bár vannak alapvető anyagi elvárások mind a bandák, mind a kocsmárosok részéről, amelyek jelen estben nem teljesültek, azért a lényeg mégiscsak a billy zene! Abban pedig nem volt hiba, max a hangzás terén, de még belefért.

Csajok, srácok, köszönjük!

The Bambi Molesters, 2012.04.21.

2012.04.24. 13:02 | caravelle | Szólj hozzá!

Volt szerencsém látni és hallani egy zártkörű bulin, a horvát The Bambi Molesters-t.

Megint rá kellett jönnöm, hogy mindig csalódhat az ember, ha élőzenéről van szó. Megvallom, nem készültem nagy felfordulásra egy oldschool surf koncerten, de tévedtem. Akkora beleélést, hozzáértést és odaadást tapasztaltam, amit ritkán lehet megélni. Főleg, hogy ezek a dolgok egy estén mind megvannak.

A felállás klasszikus volt, három gitár, (lehetőleg Fender) és egy dobszerkó. A dobos kivételével minden tag benne volt már a korban, de nem úgy viselkedtek, mintha ez hátrány lenne. A szólógitáros, annyira tudta mi a rock and roll, hogy egy színpadon tartott üveg tömény benyakalása után, amikor a saját lábában orrabukott és hanyatt feküdt a nézőtéren, a szólóiban egy hangot sem vétett. A másik gitáros, aki néha éneket is bevállalt, úgy mosolygott, mintha minden este ezt látná és csak ment utána. A basszer is mindent elnézett a kollégának és adta az aláfestést. Szerintem a dobos srác is szívesen lejött vona a pulpitusról, amikor a banda többi tagja már extázisban tolta a nézők között.

A legdurvább mégis az volt, hogy a transzban zenélés és részegen tántorgás ellenére egy tökéletes live felvételt lehetett volna lemezre venni. Tudtak! Hatalmas volt az élmény, kb ilyenkor verhette szét a közönség a szórakozóhelyeket az ötvenes években, csak azért, mert nem bírtak magukkal. És akkor, amikor ilyeneket hallunk, nem tudjuk elképzelni, hogyan lehetett bevadulni mondjuk egy Jerry Lee Lewis balhén, ami manapság nem számít egy kemény zenének. Hát...előadás kérdése az egész. Tapasztalatból mondom, mert ingerenciámat én sem bírtam mindig legyűrni, amikor lökdösődni támadt kedvem. Elnézést, ha valakit megtaszítottam. :)

Meg kell még említeni egy-két apró díszítést is az este kapcsán, amikor például a basszgitárt egy szám erejére átvette Saci, vagy amikor egy szám eléneklésére felugrott Iván barátunk is a színpadra. Ők már be voltak melegedve, hiszen a Bambikat molesztálók előtt már zenéltek egyet a társaságnak egy új verzióban, ahol Dávid barátunk (The Horibillies) dobolt mögöttük. Ők is egyfajta surf verziót képviseltek, de kicsit más felfogásban. Kicsit fiatalosab, kicsit újabb, kicsit billy-sebb volt az egész, meg persze volt Meteors szám is, végre basszgitáros verzióban, sok év után először. Nem egy helyről hallottam a koncert alatt és után a kicsit túlzó és rosszmájú megjegyzést, miszerint ezzel kéne felváltani a Voodoo Allen-t. Ez olyan vicces is, meg nem is. A legjobb az lenne, ha mindkettő megmaradna.

Nos, ezekkel az előadásokkal ékesítették meg az egyébként is tökéletesen leszervezett estét, ahol volt még tombola, pia, régi cimbik, meg pogácsa. Köszönjük a meghívást, pusszantjuk az ünnepelteket!

Viper Room, 2012.04.13.

2012.04.16. 22:12 | caravelle | Szólj hozzá!

Egy péntek 13.-i nap és egy jónak ígérkező balhé. Egy estére kicsit soknak tűnt a fellépőlista, de szerencsére senki nem ijedt meg a várhatóan hosszú éjszakától. Sorrendben: Merde, Cathouse, The Ködmön's, Voodoo Allen, Yellow Spots, Odklon ( Sk), The Horibillies, Punkie, DTG.

Szerintem szakítanék a szokásokkal és nem dadognék minden bandáról következetesen, inkább amolyan kiragadós, "mi volt a benyomásom" módon osztanám meg az élményeket. Ez most azért is lehet hasznos, mivel őszintén szólva nem álltam-wreckeltem végig az összes koncertet. Némelyiket érdeklődés hiányában hagytam ki, de volt amelyikhez egyszerűen erőm sem maradt, főleg a végén.

Az első a Cathouse akiket megemlítenék, eddig valami oknál fogva mindig csak fél füllel hallottam őket, itt volt az idő, hogy végre telibe hallgassam a fiatalokat. Megmondom őszintén, látok benne fantáziát. Nincs ez még teljesen kiforrva, de érdemes figyelemmel kísérni. Egyelőre nem tudnám megmondani melyik billy kategóriába sorolnám, de a lényeg benne van. A végén örültem a meglepetés Go Buddy Go-nak, tetszett, hogy nem akarták halál pontosan eljátszani a The Meteors klasszikusát, de a hangulat mégis megvolt.

A The Ködmön's határozottan jobb balhét tolt mint legutóbb. Ha ilyet hallottam volna az előző koncertjükön, az a most már belátom, húzósra sikeredett lerohanás nem szakadt volna fel belőlem. Jobb volt a hangulat, jobban illett a hely a zenéhez. Azokat az általam kifogásolt dolgokat, valahogy jobban leplezték az előadással és a hangulatkeltéssel, mint az R33-ban.

A Voodoo Allen előadta az elvárt színvonalon a dolgot, észre sem vettük, hogy a próbákat kicsit elhanyagolták az utóbbi időben, legalábbis Iván barátunk bevallása szerint, akinek már-már belepte a por az alufóliás gitárját. Imádjuk őket!

A The Horibillies-nek sikerült talán a legjobban összehoznia a hangzást, ami nem azt jelenti, hogy olyan nagyon jól sikerült, de erről majd odébb inkább egy pár szót. Sok újat nem tudnék mondani róluk, jó dolog hallgatni őket, most sem volt ez másképp.

Általában a hangulatról érdemes elmondani, hogy bár a tarajos gőték alapvetően nem a kedvenc társaságom, de folyamatos lökdösődésük nagyban hozzájárult az este pozitív megítéléséhez. Egy-két apró momentumtól eltekintve, amelyek képviselték azt a fajta punkságot ami engem taszít, nem volt velük semmi problémám, megfértünk. Igazából ezen a helyen inkább a psycho volt a vendég, így köszönjük a vendéglátást! Tényleg ki kell mondani, fékezhetetlen mozgásuk építően hat a balhéra. Kivétel, ha eldőlnek középen mint egy zsák és lapáttal kell őket eltávolítani.

A hangosításról annyit érdemes elmondani, hogy egy gázsijára panaszkodó, flegma ürge, nem teljesen józan állapotban, jellemzően nem nagyon lehet ura a helyzetnek.

Puszta kíváncsiságból, másnap is lementem a helyre, csak mert egy kétnapos rendezvényről volt szó. A második napon, a meghirdetetteknek megfelelően billy már nem volt, csak olyan punkos-balos skinhead-es izé dolgok, meg egy-egy "réginagyarcapunkéletben" ember. A közönség viszont változatlan, szerintem simán lenyomtak a helyen 48 órát.

Összegzésül: Mindenképpen jól éreztük magunkat, punkok ide, punkok oda, jó kis balhé volt ez, köszönet mindenkinek, természetesen azoknak is akiket most nem említettem, megyünk a következőre is, ha lesz olyan!

Ja és még volt csocsózás, táskalopás, saláta és majdnem bunyó.