wrecking

Beszámolók, személyes észrevételek, billy-s müfajban elkövetett balhékról

HTML

OI-KOR, 30ÉV

2015.11.17. 19:36 | caravelle | 1 komment

OI-KOR, MAGYAR SKINHEAD-MOZGALOM „30 ÉV” DVD


Két évvel az emlékezetes koncert után vált adottá a lehetőség, hogy megjelenjen DVD-n az akkor rögzített felvétel. Komolyabban valamikor tavasszal indult az előkészítés, az egész nyár ráment a munkálatokra, hiszen a nyers videófelvételből profi, kész anyagot kellett varázsolni, borítót tervezni, kiadni. Végül egy csütörtöki napra, november 12-re lett meghirdetve a rég várt ősbemutató, ahol elsőként hozzá is lehetett jutni a ropogós újdonsághoz. Óbudán, a Stingers klubban volt megtartva a jó hangulatú, családias esemény. Ott már lejátszásra is került az anyag.
A koncertre -bár régen volt- jól emlékeztünk. Elhangoztak a nagy klasszikusok, közülük sok nóta vendégművészek előadásában. A kiadvány egyik részét tehát a koncert teszi ki. Váltakozó kameraállások, kitűnő hangzás, mint a profiknál.
A lemezmenüben második opcióként riportok megtekintését választhatjuk. A koncert estéjén, illetve nyáron lettek rögzítve. A zenekarból Dudi és Zala beszél a mozgalom és az együttes elmúlt harminc évéről. Sikerek, nehézségek, barátok és ellenségek kerülnek szóba, és persze régi anekdoták. Rajtuk kívül a mozgalom pár régi tagja kapott még szót, barátok, ismerősök. A nyáron felvett riportokat Cséza Laci készítette.
Miközben a borítót nézegetem és szedem össze gondolataimat az íráshoz, észreveszem a dátumot, miszerint napra pontosan két éve, 2013. november 16-àn volt a koncert a CLUB202-ben. Ha már a borítónál tartunk, megállapíthatom, az is szép munka.
Azt hiszem, ez a kiadvány alapmű lesz, mindenképpen ott a helye a polcon, a többi kedvenc lemez, kazetta, DVD között. Azon kívül, hogy egy szép emlék, a riportok kapcsán információkat tartalmaz, zeneileg pedig mint minden élő előadás, egyediséggel bír. Ducó szólói például másképp szólnak mint egy „átlagos” koncerten.
Tehát a feladat azok számára akik még nem birtokolják, adott. Tessék beszerezni, ha jól tudom a főodrású zenei kereskedelmi pontokon is értékesítésbe kerül, de a zenekarnál is lehet érdeklődni. Vegye meg mindenki, másolás-töltögetés természetesen több ismert okból sem kívánatos vagy megengedhető!
Vegyétek, nézzétek, hallgassátok!
Köszönet és tisztelet az Oi-kor zenekarnak, akik a velősrészt adják nem csak ehhez a kiadványhoz, de a mozgalomhoz is több mint három évtizede. Kiállásukkal, zenéjükkel, odaadásukkal.
És persze köszönet jár még minden résztvevőnek, akik beleadták a magukét ebbe a munkába, aminek eredménye egy első osztályú kiadvány.
Tisztelettel,


„CSAK AZ OI-KOR!”

süti beállítások módosítása