Zenekarok, zenészek, barátaim, ismerőseim!
Rendhagyó módon, most nem egy bizonyos balhéról pofázom, csak úgy általában azokról és azoknak, akikről és akiknek a megnyilvánulásairól szoktam egyébként.
Különösebb apropója a dolognak nincs, csak annyi, hogy elmondjam, miként szeretném ha kezelnétek a wrecking blogot. Nem használati utasítás, inkább védekezés, mielőtt valami komoly értékelésként vagy kritikaként értelmeznétek valamely alábbi illetve a későbbi bejegyzéseket. Alapvető elgondolásnak azt szántam, hogy a koncerteket-megmozdulásokat követő írások mindig, szigorúan az adott balhéról szóljanak, az ott kapott impulzusok alapján legyenek megfogalmazva. Persze ezt nem lehet következetesen és állandóan betartani, kilengések előfordulnak, főleg indulatos psycho vérmérsékletemből kifolyólag, ezeket ki szabad szűrni olvasáskor, hamár én nem teszem meg íráskor. Ha valakinek a stílusát vagy irányzatát próbálom meg a saját fülem alapján körülírni-meghatározni, az azoknak szól, akik esetleg még nem hallották őket. Akik már több bejegyzésemben szerepeltek, azoknál nem is nagyon térek ki erre a kérdésre. Inkább törekszem a hangulatot megfogni, hogy milyen a hangzás, a hely, a miliő, mennyire vizes a sör, mennyire mozgékony a közönség stb. Hogy ki mit játszik, arra ott a You Tube, meg pár bandánál a FB.
Kicsit pedig most hadd legyek érzelgősebb: Azokról írok, akiket szeretek és úgy érzem, jól teszik a dolgukat! Ha nem is mindig kiolvasható a sorokból, hatalmas a megbecsülésem felétek! Ahelyett, hogy milliomos karrierekre pályáznátok valami kétforintos tehetségkutatón, ahol a szátokba adnak minden hangot, Ti a koncerteitekkel boldoggá teszitek egy szubkultúra párszáz képviselőjét. Annyi munkát, próbát és tehetséget belefektetve, amennyi erőtökből csak telik. Tehát akiről írok, azt becsülöm! Aki kutyaütő, az itt nem fog soha megjelenni! Rengeteg olyan zenei produkció van, amiért egy deka szart sem adnék. Ezekről nem írok, nem mennék el a koncertjükre sem. Ha megtenném, abból lenne az igazi felelőtlen, trágár, jelentőség nélküli köpködés. Ez azonban az indulatok levezetésén kívül semmire sem volna jó. Tehát köszönöm Nektek, hogy csináljátok, hogy élvezitek és szeretitek! És köszönöm, hogy olvassátok a néhol nyers és élces kinyilatkoztatásaimat, bízom benne, hogy sem eddig, sem ezután, nem fogjátok rossznéven venni tőlem!
Soha egy kicsit sem titkolt OTMAPP-izmusom pedig ne tévesszen meg senkit, megtanultam elvonatkoztatni tőle, főleg a magyar bandák esetében. Nyilván mérce valahol mélyen, de egy furcsa gondolkodásmód szerint, tudok hibátlanra minősíteni egy jól lezúzott balhét Meteors nélkül is. Egy billy-s megmozdulás nálam egy komplex esemény, amit így is kezelek, ilyenképp lehet szar a hangzás, szar a közönség, recseghet a kábel, ha van ami ezekért kárpótol, lehet tökéletes az este! Ugyanígy természetesen, bármi el is kúrhatja és vacak lesz az egész, amiért persze barátaim, ne okoljátok magatokat! Rockabilly-s kollégák, egy percre! Életrajzom egyik legfontosabb mérföldköve, amikor a 80-as évek elején, hozzájutottam az első Jerry Lee Lewis, Buddy Holly, Bill Haley és Elvis Presley hanganyagaimhoz, amiket szinte azonnal a Stray Cats követett. Ezt csak azért mondom, hogy ne gondoljátok, hogy a többi psycho cat-tel együtt egy üstökössel érkeztünk ide. Tisztában vagyok a gyökerekkel, nálam ez pont úgy fejlődött, ahogy az előadóknál, míg végül kikötöttem a számomra tökéletesnél. A Ti zenétek pont a szívem csücskében foglal helyet.
Köszönök mindent utólag és előre! PSYCHOBILLY!
